2016. június 16., csütörtök

Mi tart bennünket boldogan és egészségesen egy életen keresztül? VIDEÓVAL!

Egy fiatal felnőttekről készült, s életük legfőbb céljait firtató felmérésben a megkérdezettek több mint 80%-a a meggazdagodást tartotta a legfontosabbnak az életben. E korosztálynak a fele azt válaszolta, hogy életének másik nagy célja az, hogy híressé váljon. Folyamatosan halljuk, hogy dolgozzunk keményen, ha el akarunk érni valamit. Így jogosan érezhetjük, hogy ezeket a dolgokat kell űznünk egy jó élet reményében. Ám ezek a vágyaink, amelyek befolyásolják a döntéseinket, s így végső soron alakítják a sorsunkat, nos, ezek a vágyak általában elérhetetlenek.


Mi tehet bennünket egészségessé és boldoggá egy életen keresztül?

Ha tudnánk, hogy a jelenlegi cselekedeteink döntő hatással vannak a jövőbeni elégedettségünkre, mire lenne érdemes leginkább időt és energiát áldozni?
A legtöbbet úgy tudhatjuk meg arról, hogy egy ember mennyire elégedett az életével, hogy megkérjük, emlékezzen vissza a múltjára, hiszen, mint tudjuk, utólag már okos az ember. Mi lenne, ha egyszerre végignézhetnénk az egész életet, ahogy kibontakozik előttünk? Mi lenne, ha tanulmányozhatnánk az embereket tizenéves koruktól kezdve folyamatosan, ahogy megöregszenek, hogy lássuk, mitől maradnak boldogok és egészségesek?
A Harvard Egyetem pontosan ezt teszi, immár 75 éve! A felnőttek változásait vizsgáló kutatása talán a leghosszabb ebben a kérdéskörben.
75 éven keresztül nyomon követték 724 ember életét, évről évre megkérdezve őket munkájukról, családi életükről, egészségükről. Ezek a kutatások rendkívül ritkák. Ugyanis az ilyen jellegű projektek általában szétesnek egy évtizeden belül.  De részben a szerencsének, részben a kutatók több nemzedéke kitartó munkájának köszönhetően ez a kutatás nem halt el.
Az eredeti 724 emberből körülbelül 60 még mindig él, és még mindig részt vesz a kutatásban, többségük elmúlt 90 éves. És most kezdik bevonni a gyerekeiket, akik több mint 2000-en vannak.
Robert Waldinger pszichológus már a negyedik vezetője ennek a projektnek. Példa nélküli hozzáférése van a boldogság és a megelégedettség adataihoz. Egy TED (Technology, Entertainment, Design) konferencián tartott előadásán megosztotta velünk, a tanulmányok szerint hogyan élhetünk hosszú, örömteli életet:
1938 óta két csoport életét követtük nyomon. Az első csoport tagjait akkor vontuk be, amikor másodévesek voltak a Harvardon. Ők mindannyian a II. világháború idején végeztek. A másik csoport Boston legszegényebb negyedéből való fiúk voltak, akik direkt azért lettek beválogatva, mert rossz volt a családi hátterük, és kifejezetten hátrányos helyzetűnek számítottak Bostonban az 1930-es években. Többségük olyan bérházban lakott, ahol hideg-meleg víz sem volt.
A tanulmány kezdetén az összes résztvevőt meginterjúvolták. Orvosi vizsgálatokon estek át. Kimentek az otthonukba, és beszélgettek a szüleikkel. Majd szép lassan felnőtté cseperedtek. Gyári munkások és ügyvédek, kőművesek és orvosok váltak belőlük, egyikük az Egyesült Államok elnöke lett. Néhányan alkoholistává váltak, páran skizofrénné. Voltak, akiknek sikerült feltornászniuk magukat a szociális létrán, a legaljától a legtetejéig, mások ugyanezt az utat járták be, csak pont fordítva.
A kutatás alapítói soha, még a legvadabb álmaikban sem képzelték volna, hogy ma, 75 évvel később azt mondom majd önöknek, hogy a kutatás még mindig tart. Kétévente a roppant türelmes és elszánt kérdezőbiztosaink felhívták az alanyokat, és megkérdezték őket, hogy küldhetünk-e még egy, az életükre vonatkozó kérdéssort.
Mi a tanulsága annak a több tízezer oldalnyi információnak, amit ezekből az életekből ki lehetett nyerni? Nos, nem a gazdagság, nem is a hírnév, és még csak nem is az egyre keményebb munka. Az egyértelmű üzenet, ami a 75 év alatt kikristályosodott: A jó kapcsolatok őrzik meg a boldogságunkat és az egészségünket.

Három dolgot tudtunk meg a kapcsolatokról.

Az első, hogy a közösségi kapcsolatok nagyon jó hatással vannak ránk. Az derült ki, hogy akiknek több a közösségi kapcsolatuk, legyen az akár családi, akár baráti, vagy egyéb közösségi kapcsolat, boldogabbak, egészségesebbek, és tovább élnek, mint azok, akiknek kevesebb kapcsolatuk van. Valamint, hogy a magányosság mérgező. Azok az emberek, akik másoktól elszigeteltebbek, mint igényelnék, boldogtalanabbnak érzik magukat, az egészségük hamarabb indul romlásnak, az agytevékenységük is előbb kezd hanyatlani, és rövidebb ideig élnek, mint a nem magányosak. És sajnos az a szomorú tény, hogy minden egyes alkalommal öt amerikaiból legalább egy vallotta magát magányosnak.
A második nagy tanulság az volt, hogy nemcsak a barátaink száma a fontos, és nemcsak az, hogy komoly kapcsolatban élünk-e, hanem a közeli kapcsolatainknak a minősége az, ami igazán számít. Kiderült, hogy a marakodó életmód nagyon káros az egészségünkre. Például egy szeretet nélküli, veszekedéssel teletűzdelt házasság talán még rosszabb hatással van az egészségre, mint egy válás. Azonban a meleg, szeretetteli kapcsolatok valóságos védőhálót szőnek körénk.
Mikor a kutatás alanyai már a nyolcvanas éveikben jártak, visszatekintettünk arra az időszakra, amikor középkorúak voltak, hogy lássuk, képesek voltunk-e megjósolni, hogy kiből lesz boldog, egészséges ember nyolcvanéves korára, és kiből nem. Akik a legelégedettebbek voltak a kapcsolataikkal 50 éves korukban, ők váltak a legegészségesebb 80 évesekké. Úgy tűnik, hogy a jó és szoros kapcsolataink meggátolják az öregedésünket. A legboldogabb párok egyaránt arról számoltak be a 80-as éveikben, hogy még a legnagyobb fizikai fájdalmaik közepette is a hangulatuk ugyanolyan jó maradt. Ellenben akik boldogtalan kapcsolatban éltek, amikor komoly fizikai fájdalomról számoltak be, azt az érzelmi fájdalmaik még inkább felerősítették.
A harmadik nagy tanulság, amit megtudtunk az, hogy a jó kapcsolatok nemcsak a testünket védik meg, hanem az agyunkat is. Stabil, biztonságos kapcsolatban élni, tartozni valakihez a 80-as éveinkben, igazán oltalmazó. Azok, akik ilyen kapcsolatban élnek, amelyben tényleg azt érzik, hogy ha kell, számíthatnak a másikra, ezeknek az embereknek a memóriája tovább marad éles. Akik viszont olyan kapcsolatban élnek, amelyben azt érzik, hogy nem igazán számíthatnak a másikra, nos, ezek az emberek korábban tapasztalnak memóriaromlást. Persze a jó kapcsolatoknak sem kell mindig zökkenőmentesnek lenniük. Némelyik nyolcvanéves pár képes nap mint nap civakodni egymással, ám amíg azt érzik, hogy igazán számíthatnak a másikra, ha a dolgok keményre fordulnak, ezek a torzsalkodások nem okoznak komoly károsodást a memóriájukban.
A tanulság, hogy a jó, bensőséges kapcsolatok jó hatással vannak az egészségünkre és az általános közérzetünkre, és ez a bölcsesség már olyan régi, akár a hegyek. Miért olyan nehéz megcsinálni, és miért hagyjuk mégis figyelmen kívül? Nos, emberek vagyunk. A kapcsolatok bonyolultak és zavarosak, ezért a családról, illetve a barátokról való gondoskodás nem túl vonzó. Ráadásul egy életen át tart. Soha nem lehet kipipálni. A 75 éves kutatásunkban azok az emberek váltak a legboldogabb nyugdíjasokká, akik aktívan munkálkodtak azon, hogy a munkatársaikat játszótársakra cseréljék. A mai fiatalokhoz hasonlóan, a mi kutatásunkban résztvevők is felnőtt életük hajnalán, ugyanúgy a hírnevet és a gazdagságot, illetve a kitüntetést és a karriert tartották a tökéletes élet kulcsának. De újra és újra, hosszú éveken keresztül a kutatásunk azt mutatta, hogy azok szerepelnek a legjobban, azok jutnak a legtovább, akik képesek a családjukra, a barátaikra támaszkodni.

Mit jelent a gyakorlatban ez a kapcsolatokra való támaszkodás?

Nos, a lehetőségek lényegében végtelenek. Akár ezek: a képernyő előtt töltött időt ezentúl inkább emberekkel töltjük. Vagy egy bezápult kapcsolat felfrissítése úgy, hogy csinálunk valami újat együtt, egy hosszú séta, vagy egy késő esti randi, esetleg felkeresni egy családtagot, akivel évek óta nem beszéltünk, hiszen ezek a túlságosan is gyakori családi viszályok iszonyatosan sokba kerülnek azoknak,akik képtelenek a megbocsátásra.
A jó élethez vezető út jó kapcsolatokkal van kikövezve.

Robert Waldinger előadását itt nézheted meg:


(Forrás: boldogsagprogram.hu)

2016. június 5., vasárnap

Bizonytalan vagy a munkahelyeden? Tégy úgy, mintha magabiztos lennél!

Ha új kihívások elé kerülsz, természetes, hogy kételkedsz magadban. Összegyűjtöttünk pár módszert, mely segít abban, hogyan sugározz magadból magabiztosságot addig, amíg valóban el nem hiszed magadról, hogy alkalmas vagy a feladatra.
Ha épp előreléptettek back office vezetőnek, vagy új feladatot bíztak rád például szenior üzleti elemzőként, teljesen normális, ha nem bízol magadban. De ilyen lélekállapotban, szorongva prezentációt adni vagy megtartani az első munkaértekezletedet egyáltalán nem azt a hatást éri el, amit szeretnél. Persze nem kell annak láttatnod magad, ami nem vagy, de ha megfogadod az itt leírt tanácsokat, akkor magabiztosnak és kompetensnek tűnhetsz, és végül valóban azzá is válhatsz.
1. Ne legyél mindentudó!
A legnagyobb hiba, amit elkövet az, aki próbálja a magabiztosság látszatát kelteni, hogy úgy tesz, mintha mindent tudna. Az okoskodással egyáltalán nem fogod a többiek tiszteletét és figyelmét kiérdemelni, és sokkal valószínűbb, hogy szimpla csalónak tűnsz, amint az emberek felfedik, hogy igazából semmit nem tudsz. A handabandázással csak azt éred el, hogy újoncnak tűnjél.
Az önbizalomhiány kóros változata az úgynevezett imposztor-szindróma. E szorongásban szenvedők meg vannak győződve arról, hogy nem az érdemeik miatt kapnak posztokat és feladatokat, hanem mert ügyesen verik át az embereket, miközben állandó rettegésben élnek, hogy egyszer majd lebuknak. A jelenség sokkal gyakoribb, mint gondolnánk: az emberek 70 százaléka legalább egyszer az életében már érezte magát utolsó, semmirekellő csalónak. A helyzet akkor csap át szindrómába, amikor ezek a félelmek annyira elhatalmasodnak rajtunk, hogy a céljainkhoz szükséges lépéseket sem vagyunk képesek megtenni miattuk. Az „imposztorok” fenntarthatatlanul magas mércét állítanak maguk elé, és úgy gondolkodnak, hogy ha nem tudnak mindent, akkor semmit sem tudnak, és inkompetensnek tartják magukat, ha nem képesek a maximumot nyújtani. A jelenséget Pauline Rose Clance és Suzanne Imes írta le először 1978-ban, az imposztor-szindróma elnevezés is tőlük származik.




2. Jó kérdéseket tegyél föl!
Paradoxonnak tűnik, de a kérdezés mindig a hozzáértésedről árulkodik. Minél inkább nem teszel úgy, mintha mindentudó lennél, annál inkább tűnsz jó vezetőnek, hiszen ők sosem tesznek úgy, mintha mindenre tudnák a választ. Ehelyett olyan emberekkel veszik körbe magukat, akik szakértelemmel rendelkeznek, sokat tudnak. Olyan kérdéseket tegyél fel, melyek az őszinte érdeklődésedről árulkodnak, tisztázzák a gondolataidat, új és eredeti megoldások irányába terelik a társalgást. Ha hajlandó vagy ilyen típusú kérdéseket feltenni, azzal egy jó vezető rátermettségéről teszel tanúbizonyságot.
3. Fogadd el a nem-tudást!
Ha előléptetnek, de úgy érzed, hogy nem igazán vagy sikeres, nem érdemled meg, akkor a már említett imposztor-szindrómában szenvedsz. Úgy tudod ezt az érzést ignorálni, hogy emlékezteted magad, egyáltalán nem kell mindent tudnod. Ha alázattal állsz a munkához, belátod, hogy sok tanulni valód van, akkor növeled az önbizalmadat, hiszen pont ez a hozzáállás mutatja azt, hogy képes vagy tanulni, fejlődni, és ezáltal jobbá válni.
4. Szemléld a gondolataidat!
Ügyfelek előtt kell szerepelned, és a cég szolgáltatásait értékesítened? Vagy kreatívként egy új ötletedet készülsz eladni? Ha olyan gondolatok kísértenek, mint pl. „nem tudom megcsinálni”, „nem vagyok kész erre”, „nem vagyok elég jó”, akkor próbálj ki mindfulness technikákat. Ahelyett, hogy félretolnád, elfojtanád ezeket a gondolatokat, ismerd fel őket, majd tudatosítsd azt, hogy a gondolatoknak egyáltalán nincs érvényességük. Az emberek általában nagyon nagy jelentőséget tulajdonítanak a gondolatoknak és érzéseknek, és úgy tekintenek rájuk, mintha hiteles tükröződései lennének a valóságnak, pedig ezek csupán az elménk produktumai. Megoldás lehet a negatív gondolatok „címkételenítése”is. Például ha egy meeting előtt aggódsz, akkor általában bemagyarázod magadnak, hogy ez azért van, mert félsz attól, hogy nem tudsz majd helytállni az új szerepedben. Ehelyett inkább csak vedd tudomásul, hogy aggodalom van jelen benned, mert izgulsz. Ez a hozzáállás teljesen meg fogja változtatni azt, hogyan cselekszel és viselkedsz majd a meetingen.
5. Listázz!
Ha szeretnénk leküzdeni az önbizalomhiányunkat, meg kell tanulnunk, hogy nem mindig a véletlen, a szerencse vagy bármiféle külső tényező művének köszönhető a sikerünk, hanem mi „tehetünk” róla. Ne csak kudarcainkért vállaljuk a felelősséget tehát, hanem a sikereinkért is. A szakemberek szerint érdemes olykor listát írnunk egy bizonyos időszakban elért eredményeinkről, hogy észrevegyük érdemeinket, és meglássuk, mennyit fejlődtünk az idő múlásával. Ha megfogadjuk ezt a módszert, többé nem maradnak rejtve előttünk saját érdemeink, így akár többre is merünk vállalkozni a jövőben.
(Forrás: hvg.hu)

2016. április 18., hétfő

Szendi Gábor: A sikerről

A "siker" története
A régi korokban az ember nem sikeressé vált, hanem sikeresnek született. A siker születési előjog volt. A polgári forradalommal vált uralkodó eszmévé a szabadság és az egyenlőség. Azaz megnyílt a felemelkedés lehetősége bárki előtt, többé már nem számítottak az osztályhatárok. Ahogy Napóleon mondta, minden katona tarsolyában hordja a marsallbotot. A kapitalizmussal született meg a boldogság új fogalma, a happy, ami a happiness szóból származott, s eredetileg szerencsét, véletlent jelentett. Az újfajta boldogság tehát az élet szerencsés fordulata. Míg a régi korok emberének, vagy az ősi életformához még közelebb álló keleti embernek két szava volt a boldogságra, az egyik a kemény munkával elért siker, a másik a szerencsés véletlen hozta boldogságot jelentette. Mára csak körülírni tudjuk a kiérdemelt sikert, mert a modern nyelvekből eltűntek azok a szavak, amelyek magukban hordozták a boldogság és siker elérésnek módját. Ma az átlagember szemében egyként sikeres az is, akit - mint Woody Allen Rómának szeretettel c. filmjének egyik kisember hősét- a média váratlanul és érdemtelenül felkap, vagy aki évtizedekig végzett fáradhatatlan kutató munkájáért végül Nobel díjat kap. Az új társadalomfilozófia leegyszerűsítve úgy hangzik: mindenkinek jár a siker. Külön iparágak jöttek létre arra, hogy kiszolgálják azon szülők igényeit, akik csemetéjükből elszántan sikeres embert kívánnak faragni. Ez tipikusan a siker félreismert receptje, mert nem a személyiségben rejlő képességek kibontakoztatását tekinti nevelési feladatnak, hanem a szülők az előre kiszemelt cél felé hajszolják gyereküket. A szülői szándék néha szerencsésen találkozik a gyermek képességeivel, de tömegesen kudarchoz szokott vezetni.
A siker szó mára ambivalens fogalommá vált. A boldog békeidőkben, amikor az emberek még naivul hittek abban, hogy a jó és az igaz győzedelmeskedik, a sikert úgy tekintették, hogy az a tehetség, a szorgalom és az áldozatos munka gyümölcse. A sikeres emberek iránti tisztelet és rajongás annak a kornak volt jellemzője, amelyben az emberek még méltósággal vették tudomásul társadalmi helyzetüket és korlátozott képességeiket, amely meghatározta, mi lehet belőlük. Ha valakinek mégis sikerült kitörnie, arra úgy tekintettek, hogy megküzdött érte, hát megérdemli. Akkor még a világ nem tobzódott az individualizmusban, nem akart mindenki gyorsan és olcsón sikeres lenni. A dühödt felemelkedési vágyat a kapitalizmus szülte.
Az újkori individualizmus hatására a gyerekek arról álmodoztak, hogy nagy felfedezők, hódítók, híres politikusok lesznek, majd közeledve a mához, az álmok egyre silányultak. Már vonzó volt a futballista vagy a táncdalénekes karrier, később ez lefokozódott a bármi áron való ismertségre vagy gazdagságra. Régen az emberek kinőtték az álmaikat, és boldogan élték a nekik jutó egyszerű életet, ma sokan bukott embernek gondolják magukat, csak azért, mert nem kapták meg azt, ami szerintük mindenkinek jár. Az individualizmus nárcizmusra nevel, a nárcizmus közfigyelemre és ünneplésre vágyik.

A valódi siker

Én klasszikus álmokon nevelkedtem, arról álmodoztam, hogy tudós leszek, és nagy hatással volt rám Faraday élete. Nem csak a kémia iránt érzett vonzalmam miatt, hanem mert Faraday is szegény családba született. Fiatalon könyvkötőinasnak adták egy könyvkötőhöz, aki nem csak kötötte, de árulta is a könyveket. Talán ez lett Faraday szerencséje. Mert olvasni kezdte az árusított könyveket, és beleszeretett a tudományba. Megint egy párhuzam, egész gyermekkoromat végigolvastam. Faltam a tudományos könyveket, környezetemnek már herótja volt a lelkes előadásaimtól. Faraday húsz évesen ismeretterjesztő kémiai előadásokra kezdett járni, majd egy kis szerencse folytán a kor nagy kémikusának, Davynek lehetett az asszisztense. Ambíció, alázat és tehetség tette őt kora elismert természettudósává. 
De miért is szúrtam be az "alázat" szót az "ambíció" és a "tehetség" közé?
A siker útján szerintem az alázat az egyik legfontosabb tulajdonság. Alázat a körülmények hatalmával szemben, azaz tűrni a balsorsot és a nehézségeket a rendkívüli dolgok érdekében. Alázattal tűrni a szenvedést, mert csak így lehet nagy dolgokat alkotni és megérteni. Míg más gyerekek szabadidejükben játszottak, Faraday mohón bújta a könyveket. Amikor felszabadult inaséveiből, nem a kávéházakban múlatta az időt, hanem kémiai előadásokra járt. S nem csak üldögélt az előadásokon, hanem 300 oldalas jegyzetet készített, amit később elküldött Davynek, s így lett aztán a Mester asszisztense. Asszisztensként Davy európai útján sok megaláztatást kellett elviselnie, mert lakájként kezelték és lakáji feladatokat kellett ellásson. De Faraday tűrt, mert hajtotta a megismerésvágy. Hogy mennyire nem érdekelte a mai értelemben vett siker, azt mutatja, hogy kétszer utasította vissza a Királyi Akadémia elnöki székét, egyszer pedig a lovaggá ütést.
Másik kedvenc példám Van Gogh, aki hosszú útkeresés után jutott el a festéshez, s tűrve a folytonos nyomort, megaláztatást és betegséget, a siker minden kézzelfogható eredménye nélkül csak ontotta képeit. Mai értelemben nem volt sikeres, hiszen csak nyomorúságos halála után értékelődtek fel képei. De talán példája még jobban megvilágítja az igazi siker valódi természetét.
A siker az, ha az ember megvalósíthatja a benne rejlő lehetőségeket. Az elismertség és sztárolás gyakran csak mellékterméke egy tevékeny életnek. Sok sikeres ember hal meg ismeretlenségben, de boldogan. Mert megvalósította az ő személyes küldetését. Sokaknak azonban a siker egyetlen mércéje az ismertség és a népszerűség. Ők azok, akik boldogtalanul és elfeledve halnak meg, nem ritkán gyógyszer vagy kábítószer túladagolásban.

Az igazi siker mindig mellékes

Vajon Ghandi vagy Teréz anya akartak-e sikeresek és híresek lenni? Nem, csak tették a dolgukat, függetlenül attól, a világ mit gondolt róluk. Teréz anya 40 éves volt, amikor megkezdte szegényeket segítő munkáját. Azt megelőzően 18 éven át egy szerzetesi iskolában tanított Indiában, aztán egy útja során szembesült a nyomorral, s akkor ébredt rá hivatására. Nagyon sok sikeres ember mellékesen vált azzá, így aztán sokuknál "későn érett meg a siker". Az ilyen emberek számára a siker csupán egyfajta elismerése annak, hogy jó dolgot művelnek, a társadalom értékeli tevékenységüket. De az ilyen emberek nem keresték a sikert, csupán élték az életüket, keresték életük értelmét, azaz azt az életet, amelyben kiélhetik belső törekvéseiket. S ha szembejött a nagy lehetőség, nem tértek ki előle, hanem merték vállalni a változásokkal járó kockázatokat. Az ilyen élet elégedettséget biztos nyújt, a siker meg olykor még kifejezetten terhes is.
Aki viszont a sikert önmagában tekinti céljának, az azt latolgatja, mit kell tennie a sikerért. Van, aki a szépségét kamatoztatja, van, aki botrányaival válik ismertté, van, akit a hatalom igéz meg, megint más a bűnözést választja a felemelkedés eszközének. Ez az út nem kibontakoztat, hanem elsivárít, hiszen az ilyen emberek kívülről irányítottakká válnak, csak azt lesik, mit kéne tenniük, hogy reflektorfényben maradhassanak.

A későn virágzók

A múltkor a társaság kedvéért megnéztem egy közepesnek is alig nevezhető vígjátékot, amely egy kiégett, hanyatló pályájú forgatókönyvíró hányattatásairól szólt. Valahol a film közepén a főhős megvásárolta a kampusz könyvesboltjában a "Late bloomers" c. könyvet. E ponton felvillanyozódtam, gyorsan felírtam a könyv címét, és amint hazaértem megrendeltem. Kik is azok a későn virágzók? Azokat szokás így nevezni, akik sokáig keresik önmagukat, s mire rátalálnak arra, ami kifejezi őket, egy kicsit eljárt felettük az idő. Ők azok, akik nem a sikert, hanem a saját útjukat keresik. Mindig is értékes emberek voltak, csak a világ sokáig észre sem vette őket. És ők azok, akik azt se bánták volna, ha soha nem "fedezik" fel őket. Mert nem híresek akartak lenni, hanem követték életük titkos logikáját, vagy csak meg akartak oldani egy útjukba került problémát.
Nekem az egyik legtanulságosabb történet Margaret Rudkiné. Azért is, mert példája azt mutatja, nem kell a sikerhez valami rendkívüli képesség és körülmény, csak fel kell venni a kesztyűt, amit az élet elénk dob. Egyszerű banktisztviselő volt, 1919-ben 26 évesen megházasodott, és szült három gyermeket. A legkisebbről azonban kiderült, hogy asztmás, és többek közt nem ehetett kenyeret a benne található adalékanyagok miatt. Rudkinék ezért vidékre költöztek, és Margaret a fejébe vette, hogy kikísérletez egy olyan kenyeret, amelyet fia mégis csak fogyaszthat. Öt nap alatt kikísérletezte az első teljes kiőrlésű kenyerét, ami már nem váltott ki fulladást fiánál. Margaret megmutatta kenyerét a helyi orvosnak, aki rögtön rendelt belőle páciensei számára. Margaret hamarosan már árulta a kenyerét a közeli kisvárosban, és három éven belül egy hatalmas pékséget nyitottak, amely heti 50 ezer kenyeret sütött. Később kenyérgyárát eladta 28 millió dollárért egy nagy cégnek, amelynek aztán ő lett az igazgató. Mondhatnánk, a siker ott van minden háziasszony sütőjében is.

A siker titka

Nem tudom a biztos képletet, csak amit én leszűrtem saját és mások életéből. Szinte mindenkiben rejlik valami eredeti tudás vagy tehetség, csak a legtöbb ember azt nem tekinti értéknek. Ezért nem fektet energiát abba, hogy kibontakoztassa, és ha hirtelen szembe jön egy lehetőség, vagy észre sem veszi, vagy megszállja a kishitűség. A siker első stációja az, amikor valaki elszántan követni kezdi álmát. Kandinszkij sikeres jogászprofesszor volt, mikor egy kiállításon meglátta Calude Monet "Szénakazlak, a nyár végén Gyvernyben" c. képét, és hirtelen úgy döntött, festő lesz. E ponton semmi nem garantálja a sikert, ez benne a kockázat. A második szakasz, amikor valaki felismeri és megragadja a szembe jövő lehetőséget. Mindennapos, de sordöntő fordulat, amikor valakinek hirtelen választania kell: vagy éli tovább nyugodt, de unalmas életét, vagy fejest ugrik valamibe, amit még sosem csinált. Ezen a ponton meghatározó a bátorság és az önmagunkba vetett hit, s sokan kishitűségükben fordítanak hátat a sikernek. A harmadik fázis, amikor valaki képes a sikerhez vezető hídfőállását megvédeni és kiterjeszteni. Ebben a szakaszban ki szokott derülni, vajon az emberben, akit megtalált a szerencse, rejlik-e több is, mint egyszeri nagy teljesítmény.

Egyszer megismertem egy, az életét reménytelennek látó nőt. Arra panaszkodott, hogy nem vitte semmire az életben. Mivel jól tudott angolul, azt mondtam neki: Én fordítanék a maga helyében. Sokáig nem vette ezt komolyan, aztán mégiscsak nekilátott. A fordítását kiadták, és siker lett. Sok évvel később összefutottam vele. Na, hogy megy a fordítás? Kiderült, fordított még néhány könyvet, aztán abbahagyta, és visszatért szürke életébe. Pedig a következő ötletem az lett volna, miért nem indít el egy kiadót?

Nem elég a tehetség, nem elég a nagy lehetőség. A tehetség csak nyersanyag, az élet kínálja fel, milyen formába öntsük, hogyan kamatoztassuk. De ha nincs szenvedély és kitartás, akkor az ember visszasüpped oda, ahonnan jött. Ők a tiszavirág életűek.

(Forrás: tenyek-tevhitek.hu)

2016. február 13., szombat

A bőség törvénye

  A videó "olyan gyakorlatias filozófiát mutat be, 
amely -- ha következetesen alkalmazzuk -- lehetővé teszi, 
hogy még többet tapasztaljunk meg a bőségből, 
az egészségből és a boldogságból, amely születésünknél fogva természetszerűleg megillet bennünket. 
A legtöbb ember esetében a siker gondolata a pénz, a vagyontárgyak vagy más dolgok megszerzése körül forog -- Abraham azonban egyfajta örömteli állapot elérését tekinti a legnagyobb sikernek. 
A bőség tehát nem csupán anyagi jólétet jelent -- bár a pénz és a vagyon fogalmaival is tisztába kell kerülnünk, meg kell békélnünk --, hanem az általa nyújtott szabadságról és gondtalanságról is szól, 
arról, hogy nem vagyunk elkülönült, tehetetlen, sodródó lények, 
hanem boldog teremtők, akiknek minden hatalmában áll." 



2015. március 23., hétfő

Mit tehetsz, ha túl sok dolgod van egyszerre?


1.Húzz ki a listáról néhány feladatot!

Nem minden dolog életbevágóan fontos azok közül, amelyeket el akarsz végezni. A 80/20-as szabály itt is érvényesül. Ez azt jelenti, hogy az elvégzett feladataidnak mindössze húsz százaléka az, amely meghozza a leglényegesebb eredményeidet. A többi nem javít életed minőségén. Ha ilyenre feladatra bukkansz, kukázd. Kíméletlenül.

Azt is gondold végig, hogy melyek azok a lépések, amelyek előbbre visznek, amelyek jobbá teszik az életedet és aztán fókuszálj azokra.

A válogatás során légy teljesen objektív: lehet, hogy vannak dolgok, amelyekhez ragaszkodsz; pusztán azért, mert megszoktad, hogy megteszed őket, mert megnyugtató, hogy elvégzed őket. És mégsem viszik előre az életedet egy jottányit sem. Így aztán ott a labda a te térfeleden:  dönthetsz úgy, hogy minden marad a régiben, és az életed is marad a régi. Vagy úgy, hogy lecseréled őket olyan rutinokra, amelyek a fejlődésedet szolgálják. (Egyszerű példa - nézhetsz tévésorozatokat minden este. Vagy azt az ötven percet kihasználhatod tanulásra is. Ha az egyikre rendszeresen jutott időd, akkor a másikra is fog. Bizony.)

2.A három LSZF

Az egyik legalapvetőbb és legműködőképesebb hatékonyságnövelő tipp, hogy határozd meg a fejed felett tornyosuló dolgok közül a három LegSzámottevőbb Feladatot és kezdd azokkal a napod.

3.Kelj korán!

És még akkor is, ha nem állsz neki rögtön a munkának, korábban tudsz majd kezdeni, hiszen korábban rúgtad be a motort - több időd jut a feladatok elvégzésére és hatékonyabbnak érzed majd magad.

4.Tervezd meg a napod még előző este!

Ez nemcsak időt szabadít fel a másnapi kezdéskor, hanem abban is segít, hogy eldöntsd: mivel FOGSZ foglalkozni, és mivel NEM.

5.Csak tedd meg, és kész!

Sokszor túlgondoljuk a dolgainkat. A feladatokat is. Ami azt is jelenti, hogy túl sokat izgulunk feleslegesen. Azon, hogy lesz-e időnk a munkára, hogybeleférünk-e majd az időbe. Aztán olykor már jó előre elkezdünk kifogásokat gyártani, hogy miért is halasszuk el a dolgokat.

Az egyetlen jó megoldás az, ha választasz egyet a feladatok közül és AZONNAL elkezdesz rajta dolgozni. Legalább negyed órát, megállás nélkül. Ez elindít, és jelzi a gépháznak, hogy maga a feladat nem is olyan nehéz, mint gondoltad.Legtöbbször a nekiállás a nagy falat - nem a munka.

6.Tedd magad motiválttá! 

Pörgesd magadban végig, hogy milyen elégedett leszel, miután elvégezted a feladatot, hogy milyen büszke leszel magadra, és mennyi időd szabadul majd fel, amelyet megérdemelt pihenéssel tölthetsz. Az eredményre fókuszálj, ne az oda vezető út nehézségeire.

7.Összpontosíts!

Csak te légy ott és a feladat! Ne hagyj semmilyen lehetőséget figyelmed eltérítésére. Kapcsold ki a tévét, a wifit és a telefont. Ezek csak lelassítanak. Majd netezhetsz, ha végeztél...

Próbáld ki ezeket a tippeket a gyakorlatban még ma! Vedd észre, hogy mennyivel könnyebb a dolgod, ha beveted ezeket az egyszerű ötleteket.

(Forrás: Dumb Little Man)

+1 tipp:

http://egeszseg-sziget.blogspot.hu/p/zsebidoki.html



2014. augusztus 17., vasárnap

Mi az, amit a magabiztos emberek SOHA nem tesznek?



1.Soha nem mesélnek be maguknak történeteket.

A magabiztos emberek nem hazudnak: saját maguknak sem. Nem engedik, hogy a negatív gondolataik vagy a kétségeik vezéreljék őket. Nem mondogatják, hogy túl öreg vagyok én már ehhez, vagy, hogy bölcsész ne vállalkozzon, nem vagyok elég okos, stb. Nem bújnak kifogások mögé, amikor cselekedhetnének és változtathatnának a helyzeten.

2.Soha nem kerülik a szókimondást.

A magabiztos emberek nem rejtik véka alá az ötleteiket és az elképzeléseiket. Szabadon megosztják azokat másokkal, legyen szó akár üzleti, akár magánéleti beszélgetésről. Szigorúan meghúzzák a határokat, hogy megvédjék magukat mások túlkapásaitól és ezeket a szabályokat kedves határozottsággal be is tartatják: kiállnak magukért, ha kell.

3.Sosem engedik, hogy a kudarc visszavesse őket.

A magabiztos emberek megértik és elfogadják a tényt, hogy a kudarc a sikerhez vezető út legtöbbször kikerülhetetlen állomása. Tudják, hogy minden kudarc számos hasznos leckét rejt magában. Képesek tovább lépni és nem használják a kudarcot kifogásul, hogy feladhassák a céljukat.

4.Sosem járnak mások kedvébe csak azért, hogy elismerést kapjanak.

Az alacsony önbecsülés biztos jele, ha valaki feladja a vágyait és céljait azért, hogy megfeleljen mások elvárásainak. A magabiztos emberek ezzel szemben képesek küzdeni az álmaikért és elviselik azt is, ha erőfeszítéseik mások nemtetszésével találkozik. Önazonosak minden döntésükben.

5.Sosem engedik, hogy a testbeszédük elárulja a kétségeiket.

Nem kerülik a szemkontaktust, nem bújnak a keresztbe tett karjaik mögé és nem hajtják le a fejüket. Ha nem is érzik magukat magabiztosnak, odafigyelnek arra, hogy mosolyogjanak a másikra, a szemébe nézzenek, és üdvözléskor határozottan megszorítsák a kezét. Tudják, hogy a magabiztos testbeszéd visszahat az önbizalomra, ráadásul így a másik már a külsőségek alapján is automatikusan magabiztosnak látja majd őket.

6.Sosem kellemetlenkednek másokkal, csak azért, hogy jobban érezhessék magukat.

Nincs szükségük arra, hogy aláássák mások önbizalmát, hogy negatív megjegyzéseket tegyenek társaik képességeire, vagyonára vagy külsejére. Nincs szükségük arra, hogy ebből merítsék önbizalmukat. Örülnek a másik sikerének is és inspirálja őket, ha a környezetükben valaki eredményt ér el.

7.Sosem próbálják elrejteni a hibáikat.

Elfogadják, hogy a hibák az élet velejárói, viszont azt is tudják, hogy a sopánkodásnál sokkal hasznosabb, ha a kijavításukon munkálkodnak. Bocsánatot kérnek, ha arra van szükség és vállalják a felelősséget. Nem vesztegetik az időt arra, hogy másokat hibáztassanak, vagy magyarázkodjanak.

8. Sosem próbálnak elbújni a találkozások elől.

Akinek éppen alacsony az önbizalma az kerülni kezdi a többi embert. A boltban úgy tesz, mintha nem venné észre az ismerősét, mert fél, hogy megítélik, hogy mások is szerencsétlennek és ostobának látják majd. A magabiztos ember viszont tudatosan keresi a találkozások lehetőségét: élvezi, hogy beszélgethet, hogy kapcsolatokat építhet, hogy megoszthatja érzéseit másokkal.

9.Sosem fókuszálnak inkább a gyengeségeikre, mint az erősségeikre.

Sokan úgy gondolják, hogy gyengébb adottságaik, tulajdonságaik erősítésére kell összpontosítaniuk. A sikeres és magabiztos ember ezzel szemben tudja, hogy az előbbre jutás záloga az, ha az erősségeit fejleszti tovább. Képes elfogadni, hogy nem mindenben egyformán jó és azokba a vállalkozásokba, tervekbe fektet energiát, amik sikerrel kecsegtetnek.

10.Sosem hagynak ki egyetlen tanulási vagy fejlődési lehetőséget sem.

A magabiztos ember tudja, hogy a folyamatos tanulás a személyes siker egyik fontos alapfeltétele. Állandóan keresi azokat a lehetőségeket, amikor javíthat a képességein, bővítheti a tudását, új stratégiákat, véleményeket ismerhet meg. Minél több a tudása, annál szélesebbé válik a nézőpontja és annál nagyobb perspektívában tud gondolkodni. Ez pedig kiváló alap a magabiztossághoz.

(Forrás: sikerkod)


+ 1 TIPP:    http://egeszseg-sziget.blogspot.hu/p/zsebidoki.html