2014. február 24., hétfő

Nézz farkasszemet a félelmeiddel!

"Van egy dolog, amit talán még nem tudsz Henry Fonda-ról: iszonytató lámpaláza volt.
Mielőtt fellépett a színpadra a Broadway-n, szó szerint elhányta magát a színfalak mögött, majd feltakarította és azután virtuóz alakítást nyújtott a közönségnek.
Igen, ez az a Fonda, akit kétszer jelöltek Emmy díjra, hazavitt pár Oscar-t, elvitte a Brit film- és televíziós akadémia legjobb előadójának járó díjat, két Golden Globe-ot, a Grammy és a Tony díjat is.

Amilyen híres volt Fonda színészként, olyan sikereket ért el Barbra Streisand  énekesnőként.

Platina lemezeket hozott össze és díjakat nyert már a '60-as évektől kezdve. Miközben szinte leküzdhetetlenül fél az élő fellépésektől.
De amikor fel kell lépnie, akkor ugyanazt teszi, mint Fonda, vagy amit neked és nekem kellene tennünk:
Felszívja magát, szembenéz a félelmeivel, és teszi a dolgát.
Íme a nagy különbség a szakmában erőlködők és a network marketing Rock Sztárjai között:


  •  Az erőlködők bíznak benne, hogy egyszer rájönnek, hogyan győzzék le a félelmeiket, ami után elkezdhetnek dolgozni.
  • A szakma Rock Sztárjai tudják, hogy nem létezik félelem nélküli vezető.
  • A szakma Rock Sztárjai tudják, hogy a félelmet nem lehet eltüntetni, ezért nem is próbálják.
  • Ők a vezetői feladatokra összpontosítanak a félelmeik helyett... vagy pont a félelmeik miatt.

Mai napig ideges vagyok, ha otthoni találkozóra megyek egy új csapattársammal, és ezt csinálom már 25 éve.
Millió dolláros jutalékokat kereső embereim vannak, akik mai napig rettegnek, mielőtt kiállnak az emberek elé egy képzésen. De ettől még megtesszük.
Félhetsz bevallani az üzletépítést a családodnak, félhetsz felhívni a legjobb jelöltedet, vagy attól, hogy nyilvánosság előtt beszélj. Bármi is legyen az, nem számít. Csak az számít, hogyan reagálsz az adott félelmedre.
Reménykedsz, hátha elmúlik - akkor örök erőlködő maradsz.
Szembenézve a félelmeiddel mozgásba lendülsz, és azon veszed észre magad, hogy a félelmeiden felülemelnek a sikerek.
Te mitől félsz ebben a percben???"

- Randy Gage -
/ forrás: networkmarketingtimes.com