2014. március 25., kedd

Csak ma... (tegyük meg magunkért)

“Ha emberekkel van dolgunk, sose feledjük el, 
hogy nem logikus lényekkel van dolgunk. 
Érzelmi lények vagyunk, akikben hemzsegnek az előítéletek, 
és akiket büszkeség és hiúság kormányoz.” 
(Dale Carnegie – Sikerkalauz)


1. Csak ma boldog leszek. Hiszem, hogy Lincolnnak igaza volt: “a legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát, hogy az legyen”. A boldogság belülről jön, nem külsőségektől függ.


2. Csak ma megpróbálok alkalmazkodni az adott helyzethez, és nem vágyaimhoz igazítani mindent. Úgy veszem családomat, üzleti ügyeimet és szerencsémet, ahogy jön, és én alkalmazkodok hozzájuk.

3. Csak ma törődni fogok testemmel. Megdolgoztatom, vigyázok rá, táplálom, nem élek vele vissza, és nem hanyagolom el, hogy tökéletesen engedelmeskedjen parancsaimnak.

4.Csak ma megpróbálom csiszolni az elmémet. Tanulok valami hasznosat. Nem leszek szellemileg tunya. Olvasok valamit, ami erőfeszítést, gondolkodást és figyelmet kíván.

5. Csak ma edzeni fogom a lelkemet háromféle módon; jót teszek valakivel és titokban tartom. Megcsinálok két dolgot, amihez nincs igazán kedvem, ahogy William James mondja, csak az edzés kedvéért.

6. Csak ma kedves leszek. Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm, halkan szólok, udvariasan viselkedem, bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit sem bírálok, nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg senkit sem megrendszabályozni vagy megjavítani.

7. Csak ma megpróbálok csak a mai napnak élni, nem akarom életem minden gondját egyszerre megoldani. Tizenkét órán keresztül képes vagyok megtenni olyan dolgokat, amelyeken egy életen át képtelen lennék.

8. Csak ma programot készítek. Leírom, mit akarok csinálni minden egyes órában. Lehet, hogy nem tartom be, de meglesz. Ez megszabadít két nyűgtől. A sietségtől és a bizonytalanságtól.

9. Csak ma szakítok magamnak egy fél órát, és pihenni fogok. Ebben a fél órában néha Istenre fogok gondolni, hogy egy kicsit távlatokban is gondolkodjak.

10. Csak ma nem fogok félni, főleg attól nem, hogy boldog legyek, hogy élvezni tudjam a szépet, hogy szeressek és higgyem, hogy akiket szeretek viszontszeretnek.

(Dale Carnegie – Sikerkalauz 2)

+ 1 TIPP:

http://egeszseg-sziget.blogspot.hu/p/zsebidoki.html

2014. március 10., hétfő

10 hazugság, amit magunknak mondunk

A legrosszabb hazugság az, amit magunknak mondunk. Tagadásban élünk azzal kapcsolatban, amit teszünk, sőt amit gondolunk. Tesszük ezt azért, mert félünk.        Félünk, hogy nem találjuk meg a szeretetet, és amikor megtaláljuk, attól félünk, hogy elveszítjük azt. Attól félünk, ha nincs szeretet, akkor boldogtalanok leszünk. (Richard Bach)
Legtöbbünk nem szereti a hazudozókat. Sőt gyakran érzünk sértettséget, dühöt, amikor egy másik személy hazudik nekünk. De az igazság az, hogy nap mint nap hazudunk magunknak. Negatív belső beszédet folytatunk, és olyan gondolati mintákkal foglalkozunk, melyek gátolják a személyes növekedést, és korlátoznak bennünket azon képességünkben, hogy teljes és megalapozott életet éljünk. Megérdemeljük, hogy teljes életet éljünk, és megtapasztaljuk mindazt az örömöt és rejtélyt, melyet az élet kínál fel lehetőségként. Az első lépés afelé, hogy ilyenné váljunk, a tudatosság. Ha képesek vagyunk tudatossá válni arra, hogy miben hazudunk önmagunknak, akkor teremtő módon kezdhetjük megszűrni a gondolatainkat. Itt olvasható 10 olyan hazugság, melyet magunknak mondunk, és abba kell hagyjunk azért, hogy önmagunk korlátai múlttá váljanak, és kezdjük el teljességében élvezni az életet, melyre rendeltettünk.


1. hazugság:  "A múltam mindig kísérteni fog."
Helyesbítve: akkor kísért a múltad, ha hagyod. De nem, egyáltalán nem vagy arra ítélve, hogy egész életedet azzal töltsd, hogy kétségbeesetten keresd a szeretetet, hogy valaki megmutassa neked egy olyan szülő miatt, aki ezt sosem tette meg. Az a dolog, amit ebben a pillanatban teszel – az önreflexió, ami megkérdőjelezi a régi gondolati mintákat – egy nagy lépés a változás irányába. Legközelebb, mielőtt egy alaptalan hitnek vagy félelemnek adod át magad, kérdezd meg magadtól: “Mi ennek az információmnak a forrása?” Ha a válasz az – mint általában –,  hogy: “Azt hittem, hogy…”, akkor utasítsd el a gondolatot. Ne feledd, ha ragaszkodsz a múltadhoz, azt a sorsod rovására teszed.
2. hazugság: "A siker a kudarc ellentéte."
Nincsenek hibák, csak eredmények. Még akkor se add fel, ha a dolgok nem úgy bontakoznak ki, ahogy vártad. Tanulj belőle, amit lehet, és legyél mindig mozgásban. Aki továbbra is folytatja az előrehaladást ezen a módon, egyszerre egy lépéssel, az a végén nyer. A csatát mindig jóval a végső győzelem előtt nyerik. Ez egy gondolkodásmód. 
A siker egy folyamat, amely kis lépésekből áll, döntésekből és cselekedetekből, amelyek fokozatosan egymásra épülnek.
3. hazugság: "Ha lenne (…), akkor boldog lennék."
Két módja van, hogy gazdag és boldog légy: Az egyik, ha megvan mindened, amit akarsz, a másik, amikor elégedett vagy mindazzal, amid van. Mindkét irány azonos. Ha elfogadod és értékeled a dolgokat most, több boldogságot találsz. A boldogság akkor jön, amikor abbahagyod a gondok miatti panaszkodást, és elkezdesz hálát érezni azért, amiért sok nehézségben nincs részed. Így a következő alkalommal, amikor azon kapod magad, hogy olyan dolgokon gondolkozol, amit nem kaphattál meg, gondolj inkább azokra, melyekkel rendelkezel, és legyél értük hálás.
4. hazugság: "A válság egy rossz dolog."
Ahogy John F. Kennedy mondta egyszer, “A kínai 'válság' szó szimbólumát két tollvonással írják. Az egyik tollvonás jelenti a veszélyt, a másik a lehetőséget." Egy válságban vigyázz a veszélyre, de ismerd fel a lehetőséget is. Az élet mindig kiegyenlíti magát. Minden kihívás, probléma, nehézség, ami felmerül, egyszerűen egy másik lehetőség a tanulásra és a fejlődésre.
5. hazugság: "Túl öreg vagyok már ehhez."
Sosem vagy túl öreg ahhoz, hogy utánamenj annak, amit akarsz. Nelson Mandela 76 éves volt, amikor elnök lett. Leonardo Da Vinci 51 éves korában festette a Mona Lisát. De számtalan más példa is van. Mindenki a saját idővonalán van, és sohasem túl öreg vagy fiatal ahhoz, hogy teljesítse a hivatását.
6. hazugság: "Annak az embernek (…) van, ezért neki sokkal könnyebb, mint nekem."
Annyira sok ember hiszi ezt. De ez egyszerűen nem igaz. Az igazság az, hogy fogalmad nem lehet arról, miről szól a másik ember élete! Mindenki a maga módján kutat és küzd. Senkinek sem adtak a kezébe használati útmutatót az élethez, mindenki ugyanúgy próbál rájönni, ahogy te. Egyszer valaki azt mondta, ha mindannyian egy szoba közepére dobnánk egy halomba a problémáinkat, és választanunk kellene közülük, nagy tülekedés lenne, hogy mindenki visszakapja a sajátját.
7. hazugság: "Jobb adni, mint kapni."
Ez egy szép gondolat és hasznos, különösen, ha énközpontú személy vagy, de nem hiszem, hogy igaz. Talán helyettesíthetnénk ezt a hazugságot a “Jó adni és kapni” igazsággal, mivel egyik sem “jobb”, mint a másik. Ezek egyensúlyban vannak. Egyszerű matematika, mindenkihez, aki ad, tartoznia kell valakinek, aki kapja. És hogy egy lépést tegyünk, adni pszichológiailag könnyebb, mint kapni, mivel ahhoz, hogy adjunk, nincs szükség önértékelésre. Odaadhatod önmagad legjobb részeit, mert lehet, hogy nem érzed magad érdemesnek rájuk. De ahhoz, hogy hajlandó legyél kapni, azt kell érezned, hogy méltó vagy a másiktól azt elfogadni.
8. hazugság: "Holnap meg tudom csinálni."
Talán az egyik leggyakoribb hazugság, amit magunknak mondunk. De mindannyian tudjuk, hogy ez nem igaz! A baj az, hogy mindig úgy gondolod, hogy több időd lesz. De egy nap majd felébredsz, és nem lesz többé idő azokra a dolgokra, melyeket meg akartál tenni. Senki sem tudja, mit hoz a jövő, vagy mit lenne a legjobb megtenni “azokon a napokon”. Az életed és az idő, amit megélsz, ma van. Különben is, ha mindannyian arra várnánk, hogy készen legyünk valamire, akkor sohasem tennénk meg semmit.
9. hazugság: "A boldogság a jó közérzetem alapja."
Újra és újra azt mondjuk magunknak, hogy “Boldognak kell lennem.” Azt kérdezzük magunktól, “Miért nem vagyok boldog?” Az igazság az, hogy az érzelmek, azok érzelmek. Szomorúság, düh, magány, félelem, ezek nem rossz dolgok! Ahelyett, hogy azt mondjuk magunknak, hogy boldognak kell maradnunk, hagynunk kellene magunkat, hogy átérezzük az adott pillanatot. Az, hogy megengedjük magunknak, hogy úgy érezzünk, ahogy érzünk – nem folyamatosan boldogságot – az alapja a jó közérzetnek.
10. hazugság: "Rossz dolog énközpontúnak lenni."
Az önzés néha egészséges. Mindannyiunknak tudnunk kell “nem"-et mondani időnként, és nem kell bocsánatot kérni minden alkalommal. Ez a te életed, a te érzelmeid. Dönts úgy, ahogy az a számodra a legjobb. És ne aggódj amiatt, hogy mások mit gondolnak a döntéseidről. Ha valamikor arra kerül a sor, hogy választanod kell valaki vagy valami más és önmagad között, mindig válaszd magadat.
(Forrás: tudnodkell)

+ 1 TIPP:

http://egeszseg-sziget.blogspot.hu/p/zsebidoki.html