2014. április 26., szombat

3 nagy bukás, amiből a mai milliárdosok sokat tanultak fiatalon

Újra és újra felállni a padlóról – mondta az egyébként zsarnoki főnök hírében álló Walt Disney, amikor arról kérdezték, hogy mi a sikerének a titka. Ő már csak tudta, hiszen 20 évesen kirúgták egy amerikai művészeti főiskoláról, mondván, hogy „nincsenek jó ötletei, nem kreatív”. Két évre rá megalapította saját filmgyártó cégét (Laugh-O-Gram Studio), amely a rá következő évben simán csődbe ment. Sok évvel később, már sikeres vállalkozóként erre így emlékezett vissza: „Engem a kudarcok csak megerősítettek. Mindig abból tanultam a legtöbbet, amikor az élet váratlanul jól pofán vágott”.
Walt Disney
Soichiro Honda, a világhírű japán motorgyár alapítója 15 évesen hagyta ott a faluját, hogy szerelőinasnak álljon egy tokiói műhelyben. Mindössze 21 éves volt, amikor újfajta motorterveivel bombázni kezdte a Yamahát, ám csak három részújítását fogadták el, de később azokból se lett semmi. Ráadásul a tervekért kapott fizetséget a következő évben mind elitta. Magánélete meglehetősen botrányos volt, kicsapongások, verekedések jellemezték, de a munkában nem ismert tréfát. A második világháború után összekapta magát, és a felfrissített terveire alapozva létrehozta a Honda motorgyártót, amiből milliomos lett. Az üzletember, akinek még érettségije se volt, élete végén így emlékezett vissza bukásaira: „A siker a munkád azon 1 százalékát reprezentálja, mely abból a 99 százalékból ered, melyet kudarcnak hívnak”.
Soichiro Honda
John Paul DeJoria, a hazánkban viszonylag ismeretlen szépségipari nagyvállalkozó, kétszer volt hajléktalan életében. Először húszévesen, a válása után egy kétéves gyermek apjaként, amikor ráadásul kirúgták munkahelyéről, mert „nem értett egyet a vállalati stratégiával”. Másodszor pedig akkor, amikor egy 700 dolláros baráti kölcsönből megnyitotta fodrászatát 1980-ban (ekkor két hétig a kocsijában aludt). Ez a vállalat most 900 millió dollárt ér a Forbes 400-as listája szerint. Az ő mondása az, hogy „ne hagyd magad lerázni”. „Ha százszor kopogtatsz sikertelenül egy ajtón, a százegyediknél is legyél lelkes és elhivatott”.
Fotó: