Mi tart bennünket boldogan és egészségesen egy életen keresztül? VIDEÓVAL!

Egy fiatal felnőttekről készült, s életük legfőbb céljait firtató felmérésben a megkérdezettek több mint 80%-a a meggazdagodást tartotta a legfontosabbnak az életben. E korosztálynak a fele azt válaszolta, hogy életének másik nagy célja az, hogy híressé váljon. Folyamatosan halljuk, hogy dolgozzunk keményen, ha el akarunk érni valamit. Így jogosan érezhetjük, hogy ezeket a dolgokat kell űznünk egy jó élet reményében. Ám ezek a vágyaink, amelyek befolyásolják a döntéseinket, s így végső soron alakítják a sorsunkat, nos, ezek a vágyak általában elérhetetlenek.

Mi tehet bennünket egészségessé és boldoggá egy életen keresztül?

Ha tudnánk, hogy a jelenlegi cselekedeteink döntő hatással vannak a jövőbeni elégedettségünkre, mire lenne érdemes leginkább időt és energiát áldozni?
A legtöbbet úgy tudhatjuk meg arról, hogy egy ember mennyire elégedett az életével, hogy megkérjük, emlékezzen vissza a múltjára, hiszen, mint tudjuk, utólag már okos az ember. Mi lenne, ha egyszerre végignézhetnénk az egész életet, ahogy kibontakozik előttünk? Mi lenne, ha tanulmányozhatnánk az embereket tizenéves koruktól kezdve folyamatosan, ahogy megöregszenek, hogy lássuk, mitől maradnak boldogok és egészségesek?

A Harvard Egyetem pontosan ezt teszi, immár 75 éve! A felnőttek változásait vizsgáló kutatása talán a leghosszabb ebben a kérdéskörben.

75 éven keresztül nyomon követték 724 ember életét, évről évre megkérdezve őket munkájukról, családi életükről, egészségükről. Ezek a kutatások rendkívül ritkák. Ugyanis az ilyen jellegű projektek általában szétesnek egy évtizeden belül.  De részben a szerencsének, részben a kutatók több nemzedéke kitartó munkájának köszönhetően ez a kutatás nem halt el.

Az eredeti 724 emberből körülbelül 60 még mindig él, és még mindig részt vesz a kutatásban, többségük elmúlt 90 éves. És most kezdik bevonni a gyerekeiket, akik több mint 2000-en vannak.

Robert Waldinger pszichológus már a negyedik vezetője ennek a projektnek. Példa nélküli hozzáférése van a boldogság és a megelégedettség adataihoz. Egy TED (Technology, Entertainment, Design) konferencián tartott előadásán megosztotta velünk, a tanulmányok szerint hogyan élhetünk hosszú, örömteli életet:

1938 óta két csoport életét követtük nyomon. Az első csoport tagjait akkor vontuk be, amikor másodévesek voltak a Harvardon. Ők mindannyian a II. világháború idején végeztek. A másik csoport Boston legszegényebb negyedéből való fiúk voltak, akik direkt azért lettek beválogatva, mert rossz volt a családi hátterük, és kifejezetten hátrányos helyzetűnek számítottak Bostonban az 1930-es években. Többségük olyan bérházban lakott, ahol hideg-meleg víz sem volt.

A tanulmány kezdetén az összes résztvevőt meginterjúvolták. Orvosi vizsgálatokon estek át. Kimentek az otthonukba, és beszélgettek a szüleikkel. Majd szép lassan felnőtté cseperedtek. Gyári munkások és ügyvédek, kőművesek és orvosok váltak belőlük, egyikük az Egyesült Államok elnöke lett. Néhányan alkoholistává váltak, páran skizofrénné. Voltak, akiknek sikerült feltornászniuk magukat a szociális létrán, a legaljától a legtetejéig, mások ugyanezt az utat járták be, csak pont fordítva.

A kutatás alapítói soha, még a legvadabb álmaikban sem képzelték volna, hogy ma, 75 évvel később azt mondom majd önöknek, hogy a kutatás még mindig tart. Kétévente a roppant türelmes és elszánt kérdezőbiztosaink felhívták az alanyokat, és megkérdezték őket, hogy küldhetünk-e még egy, az életükre vonatkozó kérdéssort.
Mi a tanulsága annak a több tízezer oldalnyi információnak, amit ezekből az életekből ki lehetett nyerni? Nos, nem a gazdagság, nem is a hírnév, és még csak nem is az egyre keményebb munka. Az egyértelmű üzenet, ami a 75 év alatt kikristályosodott: A jó kapcsolatok őrzik meg a boldogságunkat és az egészségünket.

Három dolgot tudtunk meg a kapcsolatokról.

Az első, hogy a közösségi kapcsolatok nagyon jó hatással vannak ránk. Az derült ki, hogy akiknek több a közösségi kapcsolatuk, legyen az akár családi, akár baráti, vagy egyéb közösségi kapcsolat, boldogabbak, egészségesebbek, és tovább élnek, mint azok, akiknek kevesebb kapcsolatuk van. Valamint, hogy a magányosság mérgező. Azok az emberek, akik másoktól elszigeteltebbek, mint igényelnék, boldogtalanabbnak érzik magukat, az egészségük hamarabb indul romlásnak, az agytevékenységük is előbb kezd hanyatlani, és rövidebb ideig élnek, mint a nem magányosak. És sajnos az a szomorú tény, hogy minden egyes alkalommal öt amerikaiból legalább egy vallotta magát magányosnak.

A második nagy tanulság az volt, hogy nemcsak a barátaink száma a fontos, és nemcsak az, hogy komoly kapcsolatban élünk-e, hanem a közeli kapcsolatainknak a minősége az, ami igazán számít. Kiderült, hogy a marakodó életmód nagyon káros az egészségünkre. Például egy szeretet nélküli, veszekedéssel teletűzdelt házasság talán még rosszabb hatással van az egészségre, mint egy válás. Azonban a meleg, szeretetteli kapcsolatok valóságos védőhálót szőnek körénk.

Mikor a kutatás alanyai már a nyolcvanas éveikben jártak, visszatekintettünk arra az időszakra, amikor középkorúak voltak, hogy lássuk, képesek voltunk-e megjósolni, hogy kiből lesz boldog, egészséges ember nyolcvanéves korára, és kiből nem. Akik a legelégedettebbek voltak a kapcsolataikkal 50 éves korukban, ők váltak a legegészségesebb 80 évesekké. Úgy tűnik, hogy a jó és szoros kapcsolataink meggátolják az öregedésünket. A legboldogabb párok egyaránt arról számoltak be a 80-as éveikben, hogy még a legnagyobb fizikai fájdalmaik közepette is a hangulatuk ugyanolyan jó maradt. Ellenben akik boldogtalan kapcsolatban éltek, amikor komoly fizikai fájdalomról számoltak be, azt az érzelmi fájdalmaik még inkább felerősítették.

A harmadik nagy tanulság, amit megtudtunk az, hogy a jó kapcsolatok nemcsak a testünket védik meg, hanem az agyunkat is. Stabil, biztonságos kapcsolatban élni, tartozni valakihez a 80-as éveinkben, igazán oltalmazó. Azok, akik ilyen kapcsolatban élnek, amelyben tényleg azt érzik, hogy ha kell, számíthatnak a másikra, ezeknek az embereknek a memóriája tovább marad éles. Akik viszont olyan kapcsolatban élnek, amelyben azt érzik, hogy nem igazán számíthatnak a másikra, nos, ezek az emberek korábban tapasztalnak memóriaromlást. Persze a jó kapcsolatoknak sem kell mindig zökkenőmentesnek lenniük. Némelyik nyolcvanéves pár képes nap mint nap civakodni egymással, ám amíg azt érzik, hogy igazán számíthatnak a másikra, ha a dolgok keményre fordulnak, ezek a torzsalkodások nem okoznak komoly károsodást a memóriájukban.

A tanulság, hogy a jó, bensőséges kapcsolatok jó hatással vannak az egészségünkre és az általános közérzetünkre, és ez a bölcsesség már olyan régi, akár a hegyek. Miért olyan nehéz megcsinálni, és miért hagyjuk mégis figyelmen kívül? Nos, emberek vagyunk. A kapcsolatok bonyolultak és zavarosak, ezért a családról, illetve a barátokról való gondoskodás nem túl vonzó. Ráadásul egy életen át tart. Soha nem lehet kipipálni. A 75 éves kutatásunkban azok az emberek váltak a legboldogabb nyugdíjasokká, akik aktívan munkálkodtak azon, hogy a munkatársaikat játszótársakra cseréljék. A mai fiatalokhoz hasonlóan, a mi kutatásunkban résztvevők is felnőtt életük hajnalán, ugyanúgy a hírnevet és a gazdagságot, illetve a kitüntetést és a karriert tartották a tökéletes élet kulcsának. De újra és újra, hosszú éveken keresztül a kutatásunk azt mutatta, hogy azok szerepelnek a legjobban, azok jutnak a legtovább, akik képesek a családjukra, a barátaikra támaszkodni.

Mit jelent a gyakorlatban ez a kapcsolatokra való támaszkodás?

Nos, a lehetőségek lényegében végtelenek. Akár ezek: a képernyő előtt töltött időt ezentúl inkább emberekkel töltjük. Vagy egy bezápult kapcsolat felfrissítése úgy, hogy csinálunk valami újat együtt, egy hosszú séta, vagy egy késő esti randi, esetleg felkeresni egy családtagot, akivel évek óta nem beszéltünk, hiszen ezek a túlságosan is gyakori családi viszályok iszonyatosan sokba kerülnek azoknak,akik képtelenek a megbocsátásra.
A jó élethez vezető út jó kapcsolatokkal van kikövezve.

Robert Waldinger előadását itt nézheted meg:

(Forrás: boldogsagprogram.hu)

Bizonytalan vagy a munkahelyeden? Tégy úgy, mintha magabiztos lennél!

Ha új kihívások elé kerülsz, természetes, hogy kételkedsz magadban. Összegyűjtöttünk pár módszert, mely segít abban, hogyan sugározz magadból magabiztosságot addig, amíg valóban el nem hiszed magadról, hogy alkalmas vagy a feladatra.

Ha épp előreléptettek back office vezetőnek, vagy új feladatot bíztak rád például szenior üzleti elemzőként, teljesen normális, ha nem bízol magadban. De ilyen lélekállapotban, szorongva prezentációt adni vagy megtartani az első munkaértekezletedet egyáltalán nem azt a hatást éri el, amit szeretnél. Persze nem kell annak láttatnod magad, ami nem vagy, de ha megfogadod az itt leírt tanácsokat, akkor magabiztosnak és kompetensnek tűnhetsz, és végül valóban azzá is válhatsz.

1. Ne legyél mindentudó!

A legnagyobb hiba, amit elkövet az, aki próbálja a magabiztosság látszatát kelteni, hogy úgy tesz, mintha mindent tudna. Az okoskodással egyáltalán nem fogod a többiek tiszteletét és figyelmét kiérdemelni, és sokkal valószínűbb, hogy szimpla csalónak tűnsz, amint az emberek felfedik, hogy igazából semmit nem tudsz. A handabandázással csak azt éred el, hogy újoncnak tűnjél.

Az önbizalomhiány kóros változata az úgynevezett imposztor-szindróma. E szorongásban szenvedők meg vannak győződve arról, hogy nem az érdemeik miatt kapnak posztokat és feladatokat, hanem mert ügyesen verik át az embereket, miközben állandó rettegésben élnek, hogy egyszer majd lebuknak. A jelenség sokkal gyakoribb, mint gondolnánk: az emberek 70 százaléka legalább egyszer az életében már érezte magát utolsó, semmirekellő csalónak. A helyzet akkor csap át szindrómába, amikor ezek a félelmek annyira elhatalmasodnak rajtunk, hogy a céljainkhoz szükséges lépéseket sem vagyunk képesek megtenni miattuk. Az „imposztorok” fenntarthatatlanul magas mércét állítanak maguk elé, és úgy gondolkodnak, hogy ha nem tudnak mindent, akkor semmit sem tudnak, és inkompetensnek tartják magukat, ha nem képesek a maximumot nyújtani. A jelenséget Pauline Rose Clance és Suzanne Imes írta le először 1978-ban, az imposztor-szindróma elnevezés is tőlük származik.

2. Jó kérdéseket tegyél föl!

Paradoxonnak tűnik, de a kérdezés mindig a hozzáértésedről árulkodik. Minél inkább nem teszel úgy, mintha mindentudó lennél, annál inkább tűnsz jó vezetőnek, hiszen ők sosem tesznek úgy, mintha mindenre tudnák a választ. Ehelyett olyan emberekkel veszik körbe magukat, akik szakértelemmel rendelkeznek, sokat tudnak. Olyan kérdéseket tegyél fel, melyek az őszinte érdeklődésedről árulkodnak, tisztázzák a gondolataidat, új és eredeti megoldások irányába terelik a társalgást. Ha hajlandó vagy ilyen típusú kérdéseket feltenni, azzal egy jó vezető rátermettségéről teszel tanúbizonyságot.

3. Fogadd el a nem-tudást!

Ha előléptetnek, de úgy érzed, hogy nem igazán vagy sikeres, nem érdemled meg, akkor a már említett imposztor-szindrómában szenvedsz. Úgy tudod ezt az érzést ignorálni, hogy emlékezteted magad, egyáltalán nem kell mindent tudnod. Ha alázattal állsz a munkához, belátod, hogy sok tanulni valód van, akkor növeled az önbizalmadat, hiszen pont ez a hozzáállás mutatja azt, hogy képes vagy tanulni, fejlődni, és ezáltal jobbá válni.

4. Szemléld a gondolataidat!

Ügyfelek előtt kell szerepelned, és a cég szolgáltatásait értékesítened? Vagy kreatívként egy új ötletedet készülsz eladni? Ha olyan gondolatok kísértenek, mint pl. „nem tudom megcsinálni”, „nem vagyok kész erre”, „nem vagyok elég jó”, akkor próbálj ki mindfulness technikákat. Ahelyett, hogy félretolnád, elfojtanád ezeket a gondolatokat, ismerd fel őket, majd tudatosítsd azt, hogy a gondolatoknak egyáltalán nincs érvényességük. Az emberek általában nagyon nagy jelentőséget tulajdonítanak a gondolatoknak és érzéseknek, és úgy tekintenek rájuk, mintha hiteles tükröződései lennének a valóságnak, pedig ezek csupán az elménk produktumai. Megoldás lehet a negatív gondolatok „címkételenítése”is. Például ha egy meeting előtt aggódsz, akkor általában bemagyarázod magadnak, hogy ez azért van, mert félsz attól, hogy nem tudsz majd helytállni az új szerepedben. Ehelyett inkább csak vedd tudomásul, hogy aggodalom van jelen benned, mert izgulsz. Ez a hozzáállás teljesen meg fogja változtatni azt, hogyan cselekszel és viselkedsz majd a meetingen.

5. Listázz!

Ha szeretnénk leküzdeni az önbizalomhiányunkat, meg kell tanulnunk, hogy nem mindig a véletlen, a szerencse vagy bármiféle külső tényező művének köszönhető a sikerünk, hanem mi „tehetünk” róla. Ne csak kudarcainkért vállaljuk a felelősséget tehát, hanem a sikereinkért is. A szakemberek szerint érdemes olykor listát írnunk egy bizonyos időszakban elért eredményeinkről, hogy észrevegyük érdemeinket, és meglássuk, mennyit fejlődtünk az idő múlásával. Ha megfogadjuk ezt a módszert, többé nem maradnak rejtve előttünk saját érdemeink, így akár többre is merünk vállalkozni a jövőben.

(Forrás: hvg.hu)