2010. október 7., csütörtök

Mi is az az MLM?

1. A fizetős vásárlói közösségeket NEM hívják MLM-nek. Az MLM azt
jelenti, Multi-Level Marketing, azaz többszintű ajánlási rendszer, amint azt Te is nyilván pontosan tudod.Az MLM mindössze annyit jelent, hogy a rendszerben dolgozók a saját munkájuk után kiskereskedelmi jutalékot kapnak, az általuk behozott és betanított munkatársaik munkája után pedig nagykereskedelmi jutalékot vagy más néven, bónuszt. Teljesen más kérdés, hogy az MLM-rendszeren belül, ami tulajdonképpen a franchise egyik formája (lásd benzinkutak, élelmiszerbolt-láncok, szállodaláncok, gyorsétterem-láncok és így tovább), pontosan mit kell csinálnia annak, aki benne dolgozik.
Akik tényleg jók benne, azok emberileg is jobbak lesznek, hiszen a rendszer nem a többiek fúrására, hanem a csapatmunkára tanít, akár még a hálózatok közti együttműködésre is. És ez mindenképpen figyelemreméltó dolog, és egy kicsit talán jobbá is teszi a világot.
2. Valóban sok "hálózatépítő" csak azt akarja, hogy az új belépőik befizessék a csatlakozási díjat, mert ezekből a befizetésekből ők kapnak pénzt. Ez egy illegális dolog, mert a korábban belépők között osztják szét a későbben belépők befizetéseit. Ezt úgy hívják, hogy PILÓTAJÁTÉK.  A valódi, legális és tisztességes MLM-ekben értékes termékek vagy szolgáltatások kereskedelmével foglalkoznak. Ahol nincs eladás, ott nem keletkezhet nyereség sem, tehát nincs mit visszaosztani - ez pilótajáték. Ahol van kereskedelem, ott van
nyereség, és ott van jutalék is - ez a KÖZVETLEN ÉRTÉKESÍTÉS, amit igen, sokszor MLM-rendszerben végeznek, de nem mindig (lásd pl. ingatlanközvetítők).
3. A tisztességes MLM-rendszerekben nincs belépési díj, vagy csak minimális. Legtöbbször azt írják elő, hogy vegyél egy kezdőcsomagot, amelyben kedvezményes áron megkapod a cég néhány alaptermékét, személyes kipróbálásra, hogy lásd, jók-e, tudsz-e velük azonosulni, értéket tudsz-e adni, ha ajánlod őket. De ennek a kezdőcsomagnak az árából a szponzor (aki behozta az új embert) egyetlen fillért sem kap, tehát neki nem az az érdeke, hogy beléptessen új embereket, hanem az, hogy megtanítsa őket pénzt keresni, és akkor majd ő is fog kapni bónuszt.
4. A tisztességes MLM-rendszerekben nincs havi kötelező vásárlás! Vannak minősülési szintek, amelyek eléréséhez meghatározott fokú teljesítmény kell, de ez nem azt jelenti, hogy ennyit kell megvenned havonta vagy évente vagy akármikor, hanem azt, hogy ennyit kell eladnod! Ha nem sikerül, akkor majd sikerül legközelebb, semmi következmény nincs.
5. Valóban érdemes saját használatra IS vásárolni és használni a termékeket (márpedig, ha jónak találod őket, miért ne tennéd!), üzleti szempontból azért, mert közvetlen értékesítésről, személyes ajánlásról beszélünk, és nem ajánlhatunk úgy egy terméket, hogy: 'nézd, itt ez az akármi, én ugyan még nem használtam, de Neked biztos jó lesz!' Ki hinne így nekünk? Hogyan tudnánk így eladni?
6. Vannak olyan MLM-hálózatok is, ahol nem nekünk kell a termékek vagy szolgáltatások eladásával foglalkoznunk, hanem erre a célra fel van építve a rendszer (egy webáruház vagy egy közösségi oldalreklámokkal), és erre kell felhívnunk az ismerőseink figyelmét. De a feladat itt is ugyanaz, ami a "termékes MLM-ek"-nél: személyes ajánlással értékes dolgokat kell közvetítenünk!
Tehát összefoglalva: számos tisztességes MLM-cég működik úgy, hogy nincs belépési díj, nincs havi kötelező vásárlás, és ha valaki elad egy terméket, azonnal megkapja a jutalékát, nem kell "gyűjtenie a
pontjait", hogy elérje a kifizetést. A legfontosabb azonban az: sok mindenkinek, például a kisgyerekekkel otthon lévő anyáknak (akik számára eredetileg kitalálták ezt az egészet) sokszor nincs más lehetőségük a pénzkeresésre, mint egy ilyen rendszerhez csatlakozni. De mindenki felnőtt ember, tessék megkérdezni a pontos feltételeket, mielőtt aláírunk egy szerződést. És tájékozódjunk, mielőtt ex cathedra kijelentünk valamit. Az információ sokat ér, a pontos információ, egyenesen kincs.

Hogyan válasszunk MLM céget?
 Milyen szempontokat vennék figyelembe, ha most kellene választanom, hogy elkezdjek hálózatot építeni egy céggel?
 Ezek közül némelyik nem általános irányelv, de hasznosak lehetnek a te számodra is, ha döntened kell.
1. Nem piramis?                                                                                                                                                                        Mindenekelőtt megvizsgálnám, hogy ténylegesen MLM üzletről van-e szó, vagy hálózatépítésbe bújtatott piramisjátékról. Elég gyakori még manapság is sajnos a példa ilyesmire. Legkönnyebben úgy lehet gyanút fogni, ha azt látjuk, hogy nincs semmilyen termék vagy szolgáltatás, amelynek értékesítésére szolgálna a hálózat, hanem csak bizonyos pénzösszeget kell befizetni. Ezt nagyon gyakran a „nem kell eladni, nem kell venni, egyáltalán semmit sem kell csinálni” - jól hangzó köntösben kínálják fel számunkra. A gyanakvást igyekeznek különféle ködösítéssel elaltatni.                                                 
Néhány példa:                                                 -                                                                                                                                      Kamu termék. Ez azt jelenti, hogy van valamiféle termék vagy szolgáltatás, amelynek valódi értéke eléggé megkérdőjelezhető. Gyanúsak a dzsungel mélyéről vagy hátsó Turkesztán pusztáiról előásott csodanövényekből készített elixírek, melyek köré nehezen ellenőrizhető legendát építenek. Egyetlen csodanövény fogyasztása nem elegendő az egészség megőrzéséhez vagy visszaszerzéséhez. Gyanús, ha sokkal több szó esik a „beszervezésről”, mint a termékről magáról. Az MLM célja végtére is kereskedelem: termékek értékesítése. A cél nem a hálózat maga, ún. „előregisztráció”. Ez rendszerint így jelenik meg: „Az üzlet csak … -kor fog elindulni, de te már most csatlakozhatsz, mert akkor, mire a világ felébred, te már milliomos leszel.” Jellemző kijelentés: „2010-ben (11, 12, 13 stb.-ban) tőlünk lesz hangos az egész Internet, letaroljuk az egész világot” stb. Ezek a hangzatos jelszavak, rendszerint, nem válnak valóra. Elképzelhető persze ilyesmi, de ezt mutatni kellene inkább, nem hangoztatni. Nagyon visszatetsző az ilyen toborzási mód. Változó, hogy kérnek-e pénzt az ilyen „előregisztráció”-hoz.  Az ilyen „üzletek” célja az adatbázis-építés, vagyis minél több valós e-mail cím begyűjtése, amelyek aztán jó pénzért értékesíthetők különféle direktmail (többnyire spam) küldő, kétes cégeknek. Nincs ez persze mindig így, de nem árt résen lenni. Érdemes jól megvizsgálni a jutalék kifizetési rendszert. A jövedelmünk valóban termékértékesítésből származik-e, vagy szerepe van benne újabb tagok belépési díjának?                                                                                   
 „Aki nem akar dolgozni, az ne is egyék”: kerüld az olyan cégeket, ahol nem kell csinálni semmit!Tegyük fel, hogy túljutott a cég a piramisszűrődön, jöhet a 2. szempont.

2. Termékek                                                                                                                                                                        Figyelmedet második körben a forgalmazott termékpalettára érdemes fordítanod. Olyasmiről van-e szó, ami valamely más módon hozzá nem férhető terméket, vagy magas minőséget képvisel a felhasználók számára?Az MLM -ben nagyon fontos az exkluzivitás. Ha ugyanaz, vagy nagyon hasonló a termék, és az üzletekben is megtalálható, az okafogyottá teszi a hálózatépítést.                                                                                                                        Nagyon pozitív, ha a cég saját maga állítja elő termékeit, és nem csak közvetítő. Ez a legjobb biztosíték ugyanis arra, hogy később sem fognak a forgalmazott termékek megjelenni a hagyományos kereskedelemben, ezáltal kihúzva a hálózat alól a talajt. Ennek hiányában fel tud-e mutatni a cég megfelelő biztosítékot, hogy a más által gyártott termék vagy szolgáltatás nem fog megjelenni a piacon? Ez nagyon fontos!                                                                                                                                                    Fontos szempont, hogy a termékek hatásmechanizmusa a valóság talaján álljon, vagyis ne kötődjön hozzá semmiféle okkult vagy más hókusz-pókusz. Meg lehessen a józan logika keretein belül magyarázni, hogy miképpen fejti ki hatását az adott termék vagy készülék, esetleg módszer.   Vigyázz,  nehogy a részévé válj valamilyen átverésnek, másrészt nem jó olyan dolgokkal játszani, melyeknek forrását nem ismerjük!                                                                                                                                                                                        Érdemes elgondolkodni a termékek árfekvésén is. Az MLM cégek és sok forgalmazó igyekszik  a valóságosnál sokkal jobb képet festeni a termékek eladhatóságáról: „Ezek a termékek eladják saját magukat, annyira jók!”. Ha tényleg így lenne, mi szüksége volna a cégnek a termékforgalmazókra? A csúcsminőséghez nyilvánvalóan magasabb ár társul. Bizonyára sokkal jobb autó a Mercedes a Suzukinál, mégsem telik mindenkinek arra. 
Egyrészt tehát, az igazán hatékony termékre, magasabb áron is lehet vásárlókat találni, még akkor is, ha sokan nem is gondolnák. 
Ha azonban ez az ár már irreálisan magas, akkor később, ez problémákat okozhat a rendszeres törzsvásárlói kör kialakításában. Hogy mi számít irreálisan magas árnak, arra nem lehet általános tanácsot adni. 
Függ az ismeretségi kör vásárlóerejétől is. Ennek megítélését mindenkinek a józan ítélőképességére kell bízni, azzal a kiegészítéssel, hogy ez egy olyan kérdés, amelyben a megérzések nem elegendőek, hanem utána kell alaposabban járni.

3. A vezetők emberi tulajdonságai és a cégfilozófia    
Érdemes megvizsgálni, hogy milyenek az emberi tulajdonságai, egyrészt cég vezető forgalmazóinak, az „ismert nevek”-nek, másrészt, a leendő felsővonalnak és a közvetlen szponzoroknak.
 Erre kevés figyelmet fordítanak a legtöbben, pedig az eredményes munkakapcsolatokhoz ezen nagyon sok múlik. 
Felépítheted-e tiszta szívvel a szponzorodat az ismerőseid előtt? Érdemes meghallgatni, ha lehetséges, néhány hangfelvételt a cég vezetőitől és a csúcson lévő forgalmazóktól. Ezekből ugyanis sok kiderülhet a cég üzleti filozófiájáról. 
Tudsz-e azonosulni a cég által vallott elvekkel? 
Nehéz egy olyan céget képviselni, amelynek nem értesz egyet az eszmeiségével, a fő mondanivalójával. A legtöbb cég választ magának valamilyen jelmondatot, célkitűzést. Egyetértesz ezekkel? 
Kerüld az olyan cégeket és hálózatokat, ahol csak a pénz, és a pénzen megvehető dolgok jelentik a szinte kizárólagos mozgatórugót!

4. Az anyacég jellemzői  
Mióta létezik, mekkora a forgalma stb. stb. Önmagában ennek túl nagy jelentősége nincs. Ha bizonyíthatóan jók a cég forgalmi mutatói, az valószínűsíti, hogy van kereslet a termékekre, tehát nekünk is jók lehetnek az esélyeink. 
A régi vagy új cég önmagában sem nem előny, sem nem hátrány. Attól függően válassz, hogy szeretsz-e úttörő lenni, vagy inkább a mások által kitaposott ösvényen haladnál.
Érdemes az Interneten is utánanézni a cégnek. 
Ha voltak botrányos ügyek, azok innen kiderülnek.
 Ha van ilyen, érdemes utánajárni, hogy  nem csak a cég irigyeinek lejárató kampányáról van-e szó?
5. Marketingterv 
Ha a fentiek rendben vannak, csak utoljára vizsgálnám meg a cég marketing rendszerét. Érdekes módon a legtöbben mégis ezzel kezdik a cég bemutatását. 
Nem az a lényeg, hogy mátrix, bináris, vagy éppen egyvonalas-e a rendszer felépítése. 
Önmagában ez ugyanis semmit nem mond el arról, hogy valaki sikeres lesz-e egy adott cégben, vagy sem.
Egy jó cégben munka nélkül nem lehet pénz keresni. 
Ha a fentiek stimmelnek, akkor általában ez is rendben lesz. 
Sokkal kevesebb múlik azonban ezen, mint általában a legtöbben gondolják, mégis sok cég ezen a területen versenyez a legádázabban a többiekkel. 
Hálózatépítésbe fogni komoly üzleti döntés, mely alapos és főleg logikus megfontolást igényel. Nem szabad tinédzseres szerelemmel beleszeretni egy cégbe, józan megfontolások nélkül. 
A szerelemnek van két olyan jellemzője, amely elhomályosítja a tisztánlátást. Az egyik az ún. „tudatbeszűkülés” vagy csőlátás. Megszűnik a világ körülöttem, csak Őt látom. 
Sokan úgy beleszeretnek a cégükbe, hogy nem veszik észre annak mások számára nyilvánvaló hibáit, és nem is fogadnak el, nem hallgatnak meg semmiféle kritikát.
A másik az ún. „projekció” vagy kivetítés, amikor olyannak látom Őt, amilyennek látni szeretném, vagyis kivetítem a saját álmaimat, vágyaimat a másik személyre, nem észrevéve annak tényleges tulajdonságait. Így aztán jó néhányan olyannak látják a cégüket, amilyennek látni szeretnék, nem olyannak, amilyen az valójában. Mindkettő valóságtorzítás. 
Ha nem megfontoltan döntünk, akkor, amikor a „szerelem” elmúlik, marad a csalódás, és a kiábrándulás az egész hálózatépítő szakmából. 
Nagy előny még utólag is végiggondolni ezeket, mert ezáltal sokkal nagyobb belső meggyőződésekkel leszel képes ajánlani a cégedet másoknak.
Elkerülhető továbbá  az is, hogy olyan amatőr meghívásaid legyenek, amelyek csak arról szólnak, hogy milyen gyorsan, milyen könnyen, milyen sok pénzt lehet az ajánlatoddal keresni. 
Lehet, hogy ez így is van. Azonban az emberek ezt nem hiszik el, csak azért, mert te mondod. Ők maguk pedig nem fognak utánajárni.
Az emberek jelentős részét nem csak és kizárólag az érdekli, hogy mennyit lehet keresni egy bizonyos üzlettel. Mégis, a meghívások gyakorlatilag 100 %-a csak ezzel foglalkozik...

És végül: A hálózati marketing (MLM) 7 nagy hazugsága

Hazugság #1 – Minden ember potenciális jelölted lehet! 
Hazugság #2 – Ez nem igazán eladás, csak megosztunk termékeket másokkal! 
 Hazugság # 3 – Minden ember képes erre! 
 Hazugság # 4 – Neked csak az a dolgod, hogy belépj, és Mi megépítjük majd a Te üzletedet! 
 Hazugság # 5 - A miénk a legjobb termék a világon! 
 Hazugság #6 - Ha van elég hited, akaratod, az elég lesz a sikerhez! 
 Hazugság # 7 – A már bevált rendszert le ne cseréld semmiképpen! 
Mindegyikkel külön-külön foglalkozunk ITT, a további bejegyzésben!

Hazugság #1
 – Minden ember potenciális jelölt lehet!
Ennek a tévedésnek van egy másik verziója is, az így hangzik:
Mindenki végülis ezt a munkát akarja, csak még nem tud róla!
Egy népszerű hálózatban, egy marketing-publikáció egyszerűen kijelenti, neked csak hinni kell ebben, és megkeresni azokat, akik hozzád akarnak csatlakozni.
Olykor nevetséges gyakorlatokat mutatnak be ezzel kapcsolatban. Van például az úgynevezett 3 láb (egy méteres) szabály, amely azt tanítja, kezdj el fecsegni hálózatodról mindenkinek, aki egy méteren belül jön hozzád.
Na, ez aztán egy „hatásos toborzó technika”!
Neked hány csatlakozót hozott a múlt hónapban? Vagy az elmúlt évben?
Vagy voltak, akik ismeretlen emberek autóira pakoltak szórólapokat, telematricázták autóikat lelkesítő, szenzációhajhász üzenetekkel?
Az eredmény… szerinted? Szerintem: 0!
Azazhogy mégsem. Ez a bohóckodás megrongálta az ipar hírnevét, vagyis nevetségessé tette.
Ez teljes elmebaj. Ne tedd magadévá ezt a téveszmét!
Talán a legfontosabb lecke, amit valaha a marketingben megtanultam:
A mi munkánk nem egy missziós tevékenység!
Az emberek többsége voltaképpen, elégedett alkalmazotti lény.
Nem akar, vagy nem mer változtatni. Nincsenek álmai, vagy már rég elfelejtette azokat.
Életformájává vált a túlélés képessége, ezen nem tudsz, és ne is akarj változtatni!
Ha hiszed, ha nem, vannak emberek, akik szeretik a munkájukat.
Vannak, akik megvetik a hálózati marketinget, és inkább engednék magukat élve eltemetni, mint kapcsolatba kerülni ezzel.
Néhányan magát a vállalkozásokat nem tudják elfogadni.
Nem mernek semmilyen kockázatot vállalni, és ha ezzel sok pénzt lehet keresni, már önmagában azt is gyanúsnak vélik.
Sokan úgy gondolják, már öregek, hogy nincs idejük, jó nekik úgy, ahogy van.
Tehát, tökéletesen elégedettek azzal, ami van, nem akarnak változni és nincsenek álmaik sem!
Hallgass rám, kérlek! Hagyd őket békén!
Nem kell meggyőznöd senkit, hogy akarjon vágyakat, álmokat, több pénzt, nagyobb autót, kertes házat! Nem kell senkit rábeszélned, hogy lépjen be ebbe az üzletbe!
Értsd meg, elvesztegetett idő az emberek győzködése! …és ugye tudod, hogy az idő, pénz!
Továbbá, azokra se pazarold az idődet, akik mindig tudják, mit akarnak.
Még akkor sem, ha érdeklődést mutatnak irányodba.
Veszélyesek lehetnek, mert nem érdekli őket, hogy a többiek akarják- e azt, amit ők képviselnek.
Átgázolnak gyakorlatilag bárkin. Mindig keresik az új és új megoldásokat, és a saját szabályaik szerint szeretnék játszani a játékot. Ők azok, akik, ha csatlakoznak hozzád, rövidesen megmondják, mit és hogyan kéne csinálni. Sőt, állandóan problémájuk lesz a cég alapszabályával.
Majd ők megmondják, hogy ez az üzlet mitől és hogyan működik.
Ők soha sem lesznek csapatjátékosok!
Ha rám hallgatsz, őket sem keresed, hogy csatlakozzanak hozzád!
Összefoglalva: hidd el, ha valakinek valamiről pró és kontra, kialakult, erős képe van, évekig tarthat, amíg megfordítod azt. Ez pedig jelentősen rontja a hatékonyságodat, az eltöltött idő szempontjából.
Üzleti szempontból nem kifizetődő stratégia „megtérteket” gyártani!
Már csak azért sem, mert ha ilyen vagy, az meglehetősen visszataszító képet ad a vállalkozásodról, mely nem lesz szimpatikus sok ember számára, hiszen ők nem szeretnének hittérítőkké válni, még sok pénzért sem!
Tudod, az mlm felsővonalak szeretik ezeket a technikákat ajánlani neked, ez a legegyszerűbb, hiszen nem igényel pénzt, és sokat agyalniuk sem kellett rajta. „Beszélj mindenkinek az üzletről, aki a közeledbe jön! Mindenki ezt akarja, hidd el, csak el kell neki mondani! „
Valószínű, maguk nem így cselekednek. Vagy ha igen, biztos vagyok benne, nem túl eredményesek.
Amilyennek mutatod az üzleted, olyannak fogják látni az emberek!
Ha azt látják, profi módon cselekszel, profinak tartják majd, de ha nem…
Úgy vélem nem kell csodálkoznunk azon, hogy a kialakult kép kissé gázosra sikeredett.
Az egész technológia téves! Még akkor is, ha néha rátalálsz valakikre.
Tudod, mi a baj? Hogy egyszerűen, ha a fentiekben leírt módokon cselekszel, nem vesznek majd komolyan Téged. Miért?
Mert az első benyomás, rettentően fontos!
(Hallottad már? Első benyomást valakire, csak egyszer lehet tenni!)
Szóval, ha Te mész, vadászol, üldözöd a jelöltedet, eleve kudarcra vagy ítélve, mert kellemetlenségnek fognak kezelni.
Valakinek, aki molesztálja őket, mert el akar nekik adni valamit, amire neki lehet, hogy nincs is szükségük!
De: ha ők keresnek meg, vagy ők találnak rád vagy az ajánlatodra, akkor téged szakértőnek néznek!
Ez a pozicionálás, haladási irány az egész világon jelentős különbséget tesz. 
Te az utcán vásárolsz szívesebben alkalmi, olykor erőszakos árusoktól, olyan dolgokat, melyekre éppen nincs szükséged (még akkor is, ha azt mondják, hogy erre a remek és eredeti késkészletre, főleg ennyiért, épeszű ember nem mondhat nemet), vagy egy szaküzletben azt a terméket, amire szükséged van?
Oh, én balga, mennyi embert próbáltam meggyőzni a felső vonal által megtanított remek trükkök segítségével!
Ma is fülemben cseng egy barátom véleménye, mely szerint, nem szép dolog, hogy kihasználom a barátaimat, illetve a családomat, boldogulásom érdekében.
Magamba roskadva kellett kimondanom, hogy tulajdonképpen egyetértek vele.
Azt hiszem, ennél a pontnál adtam fel először (szerencsére nem véglegesen).
Később elkezdtem lázasan marketinget tanulni.
Rájöttem, nem szükséges erőszakot tennem magamon.
Nem szükséges letolni az emberek torkán olyat, amit nem akarnak.
Miért is tenném, mikor több millió ember szeretné végre elindítani saját vállalkozását.
Keresik a számukra kedvező lehetőséget, és vannak céljaik, vágyaik, amit el akarnak érni.
Ezek az emberek lehetnek számodra az igazi jelöltek!
A másik problémám ezzel a mentalítással, hogy „mindenki egy jelölt”, az, hogy: ezek szerint nekem állandóan portyáznom kell.
Bármikor, bárkivel találkozom, az a dolgom, hogy beszéljek neki, vele az üzletemről. Nem lehet egy jóízűt beszélgetnem valakivel, hogy ne motoszkáljon a fejemben, mikor mondhatom el neki… 
Így nem tudom elkülöníteni az életemben a munkát a szabadidőmtől. Na, ez aztán az igazi mókuskerék, a 24 órás műszak! Ez kellett nekem?
Hát már megint egy dolog, amit nem akartam.
Később beszélni fogok neked arról, hogyan fordíthatod meg az irányt, hogy az emberek jöjjenek hozzád. De most nézzük a következő hazugságot!

Hazugság #2
 – Ez nem igazán eladás, csak megosztunk termékeket másokkal!
„Én nem árulok, csak részesedek!”
Ennek az állításnak is vannak mellékhatásai!
Az első például az, ha nem célunk az eladás, akkor bizony az emberek többsége elveszíti a készséget is arra, hogy a munkája eladást generáljon!
Ismertek, olyan céget, vállalatot, mely cég anélkül fizetett volna ki egyetlen dollár jutalékot, hogy egy termék vagy szolgáltatás gazdára talált volna?
A nevében is benne van! Jutalék, bónusz, részesedés, sikerdíj! Mi után?
Természetesen: a realizálódott üzletkötés után.
A második, hogy a csatlakozó embereket kudarcra ítélik azzal, hogy hamis elvárásokra sarkallják őket. Nem mondják meg nekik, mi a dolguk valójában, azt állítják, hogy ez nagyon könnyű lesz.
Hiszen azt mondták nekik, csak be kell lépni, meg másokat is be kell léptetni és már kész is, csak várni kell a részesedést.
(Talán nem lehet véletlen, hogy sok embernek erről a piramis rendszerek jutnak eszükbe...)
Sokan úgy gondolják elég lesz néhány dolgot megvásároltatni a családjukkal, barátaikkal, és ez könnyű lesz, mert azok csak értük, miattuk is fognak vásárolni tőlük.
Úgy vélik, ehhez elég lesz néhány csodálatos tulajdonságot elmondani ezekről, a zseniális termékekről. Sokszor ez ösztönzi a valótlan állításokat, mert az emberek inkább hazudnak, mivel félnek a jövő kilátástalanságától. Ez bizony nagy hiba, mert a családod, az ismerőseid, barátaid inkább azon döbbennének meg, hogy mennyire lelkesen beszélsz ezekről a termékekről, mennyire vagy meggyőződve arról, hogy ez az üzlet végre lehetőséget ad neked arra, hogy megvalósíthasd álmaid.
No, ez már érdekes! Akkor is, ha még nincs is igazán eredmény.
(Gondolj csak bele, mennyire tenne kíváncsivá egy barátod, ha áradozna neked egy lányról (fiúról), hogy milyen gyönyörű, hogy mennyire kedves, végre valaki, aki mellett el tudná képzelni az életét? Számítana ebben a helyzetben, hogy még csak az első randevúnál tartanak? Vagy csak akkor lennél rá kíváncsi, mikor leéltek egymás mellett, sikeresen 40 évet?)
Ők téged látnak, rajtad tapasztalják a változást, és ez felkelti a kíváncsiságukat.
Ha pedig kíváncsiakká válnak, akkor kíváncsiak lesznek az ajánlatod iránt, és rábeszélés, vagy tuszkolás nélkül is megkérnek, hogy ők is szeretnék kipróbálni azt a terméket vagy akár lehetőséget, amitől te olyan jól érzed magad.
Ne lepődj meg azon, hogy az emberek többsége nem szeret eladni, ez tény és közismert.
De ne hazudj neki, hogy nem eladás, amit teszel!
Ha a hálózati marketingben vagy, az „eladási üzletben” vagy!
Inkább magyarázd el neki, hogy te része vagy egy értékesítési folyamatnak, melynek az a célja, hogy ezek a remek termékek gazdára találjanak. 
Viszont neked nem az a feladatod ebben a rendszerben, hogy a szó szoros értelmében eladj valakinek egy terméket, hanem az, hogy információkat juttass el az emberekhez, és megkeresd azokat, akiket érdekel ez az ajánlat.
(Példaképpen megemlítheted, hogy egy áruház vagy cég marketing-igazgatója, illetve marketing munkatársai, azon fáradoznak, hogy minél több ember érdeklődését keltsék fel termékeik, vagy szolgáltatásaik iránt. De ezt nem úgy teszik, hogy állnak a pult mögött és kiszolgálják a vevőket, vagy éppen erőszakkal terelgetik az utcáról az áruházba az embereket, hanem akciókat, reklámokat, ismeretterjesztő anyagokat, marketing rendezvényeket találnak ki az emberek figyelmének felkeltésére. Viszont, ha nem tevékenykednek eredményesen, akkor nincs fizetés. 
Nyilván, amennyiben jutalékos rendszerben dolgoznak, minél jobban végzik a dolgukat, annál több pénzt keresnek.)
Szerintem nem minden marketinges mlm-es, de a jó mlm-es biztos, hogy kiváló marketinges!
Ténylegesen nem feladata a termékek eladása, de az eladás elősegítése mindenféleképpen!
Persze, figyelembe kell vennünk, hogy nem véletlen nevezik a Network Marketinget olykor referencia vagy kapcsolati marketingnek. 
Az élőszó, a személyes referencia, az ajánlás, minden reklámnál erősebb lehet, elsősorban a hitelesség szempontjából.
Ha hiteles vagy a családodban, a barátaid előtt, vagy elfogadnak az emberek hitelesnek, vagyis szavahihetőnek, akkor, ha lelkesen beszélsz egy filmről, egy könyvről, egy étteremről, cd-ről vagy akár egy termékről, akkor hajlamosabbak lesznek pénzt költeni rájuk, mivel nem az unalomig játszott reklámoknak hisznek, hanem egy megbízható ismerősüknek.
Viszont, ha kezdő vagy, ne gondold, hogy vígan és dalolva szeretnének munkatársaiddá válni, hiszen azért, mert kedvelnek, még nem gondolnak pénzügyi zseninek, és egy kilométerről megérzik, hogy nem vagy elfogulatlan, azaz érdekből teszel nekik ajánlatot.
Emiatt ajánlott egy harmadik személy, egy pénzügyileg közvetlenül nem érintett személy használata.
Jó, ha tudod, a Te üzleted nem a családod vagy barátaid soraiból fog felállni.
Miért gondold, hogyha neked van egy Mc’Donalds üzleted, akkor az összes rokonod, barátod, ismerősöd nálad fog enni, azok is, akik utálják a hamburgert, és azok is, akik a város másik végén laknak, egy Burger King üzlet mellett.
Miért kéne, hogy így legyen?
Másban kell, gondolkodj!
Tudasd a környezetedben élő, hamburger-kedvelőkkel, hogy nálad milyen finom, „egészséges”(J) a hamburger, hogy most autót nyerhet, ha nálad veszi, stb. 
Ha jól végzed a dolgod, azok az emberek, akik hamburgerre vágynak, vagy kedvezőnek ítélik meg ajánlatod, mennek majd az üzletedbe és vásárolnak. Nem a marketingestől, hanem a kiszolgáló személyzettől. 
Egy Mc’Donalds üzletben hamburgersütőnek lenni nem ugyanaz, mint marketing-managernek, vagy tulajdonosnak! Ráadásul a 3-4. generációs mlm-cégek, az áruszállítás, értékesítés feladatát átvállalják munkatársaiktól (A Tied is ilyen?)
Tehát: Te ne kiváló eladónak, hanem remek marketingesnek képezd magad. Válj olyanná, aki képes megmutatni a termékek, vállalkozások előnyös oldalait az embereknek! Tanulj meg korrekt információkat eljuttatni az embereknek, és törd a fejed naponta új ötleteken, hogy izgalmasabb, érdekesebb legyél, mint a többiek!
Figyelj arra, hogy ne olyan információkat továbbíts, amiről te azt gondolod, neked fontosak, hanem olyanokat, melyek érdeklik a potenciális ügyfeleket! Tanuld meg az ajánlatodat az ő szemszögükből megközelíteni!
Ha így teszel, egy napon rádöbbensz, hogy elsőrangú értékesítővé váltál anélkül, hogy egyetlen terméket eladtál volna.

Hazugság #3
 – Minden ember képes erre!
Ez tulajdonképpen egy féligazság, de nagyon veszélyes féligazság.
Az teszi veszélyessé, hogy ez ténylegesen így van, és mégsem!
Mi van? Elgurult a gyógyszerem?
Nem, nyugodj meg, jól vagyok!
Megmagyarázom: a hálózatépítő munkában bizonyos eredményekre mindenki képes!
De azért, mert valakinek például jó az indulási sebessége, van megfelelő társadalmi vagy anyagi háttere, még nem jelenti azt, hogy jó hálózatépítő lesz.
Viszont, az is probléma még, ha azt mondjuk, hogy bárki képes erre, gyerünk, vágjunk bele, az azt sugallja, hogy nem lesz szükségük pénzre, ismeretségi körre, türelemre.
Ha bárki csinálhatja, az azt jelenti, mindenki sikeres lesz.
Pedig nem.
Senki nem egyenrangú fél az induláskor, mindenki rendelkezik képességekkel, de mindenki másmilyenekkel.
Vannak erősségeink és gyengéink. Előbb ezeket az erősségeket kell megtanulnunk munkába állítani, és fokozatosan javítani a gyengéinken.
Ez viszont annyit jelent sportnyelven, hogy nem lesznek egyformák a részidőink.
 Nos, ez nagy baj, mert hajlamosak vagyunk idejekorán feladni.
A bölcselet azt mondja, hogy a sikeres embert a sikertelentől egyetlen dolog választja el, hogy a sikeresek nem szokták feladni a versenyt, még akkor sem, ha már biztosnak látszik, hogy nem ők lesznek az elsők. A sikertelen feladja, abban a pillanatban, amikor úgy véli, már nem ő fogja elsőnek átszakítani a célszalagot.
Javaslom, mérd fel magad, de őszintén! Mérd fel, mik az erősségeid, és mik a gyengéid! Pozícionáld magad a támogatód, szponzorod segítségével (neki már vannak tapasztalatai), és készítsetek együtt egy tervet, mely rád szabva és reálisnak tűnik. (még itt is lehetnek eltérések, de ez már lényegesen közelebb áll a realitáshoz)
Sokan esnek abba a hibába, hogy irreális elvárásokat támasztanak magukkal szemben, illetve szponzoráltjaikkal szemben. Minderre, hivatkozási alapnak tekintik, az egy-egy kimagasló eredményt elért egyedeket.
Egyenlő pályák, egyenlő esélyek!
Ne mondd, hogy nem szóltam, de sajnos ez a kijelentés, csak elméletben létezik!
Az viszont jó hír, hogy attól, hogy valaki nem lesz olimpiai bajnok 100 méteres síkfutásban, még lehet bajnok közép vagy hosszútávfutásban.
És attól, mert lehetőség, pénz vagy egyéb körülmények hiánya miatt, nem egy hónap, vagy egy év alatt futja meg az olimpiai szintet, még lehet, hogy két-három év múlva ő lesz az, aki letaszítja a dobogóról az aktuális bajnokot. Ha hajlandó megfizetni az árát! Ha hajlandó belefektetni a munkát, ha nem vár arra, hogy majd akkor kezd el edzeni, ha már tíz másodpercen belül futja a százat.
Sajnos van, akinek ehhez többet kell edzenie, és van, aki edzhet, amennyit csak akar, és soha sem lesz bajnoki eredményekre képes.
Figyelj! A hálózatépítés nem verseny!Nem síkfutás! Itt van a kutya elásva!
Az igazság az, hogy tényleg bárki képes sikereket elérni a hálózatépítésben, ha… (De ezt nem szabad félreérteni!)
(…ha, erről már beszéltem), ha hajlandó megfizetni az árát, de legalább annyira fontos felismernie, hogy mik azok a képességei, amelyek kamatoztathatók ebben a munkában.
Emlékszel, az imént példálóztam a rövid-, közép-, illetve hosszútávfutóval? Ha a rövidtávfutónak alkalmas emberrel a maratoni távot erőltetik, valószínűleg „belehal” a hiábavaló küzdelembe, és elmegy a futástól a kedve. Ez viszont már a szponzorok, felsővonalak felelőssége, hogy felismerik-e, kinek, melyik táv, illetve melyik edzésmunka való.
Mielőtt, gyakori szokás szerint, mindent a szponzorod nyakába varrnál, gondold végig, hogy meghallottad-e a szponzorod ajánlatát? Képes voltál-e elfogadni álláspontját? Vagy úgy döntöttél, Te ezt úgyis jobban tudod?
Ilyenkor nem árt, ha eszedbe jut, hogy a szponzorod, vagy felsővonalad érdekelt a Te üzletmenetedben. Lefordítom, ha mond valamit, az ő zsebére is megy a játék, miből gondolod, hogy a saját pénze ellensége lett?
Tehát, bárki csinálhatja, és bárki sikeres is lehet, de ehhez figyelmesen kell szemlélődnie, és tudomásul venni, hogy azok, akik már hatalmas hálózatokat építettek fel, mi miatt jutnak könnyen ötről a hatra. Mérd fel mennyi munkát, energiát, időt és pénzt fektettek addig ebbe, mire megkapták azt a szép bónuszcsekket, ami után Te ácsingózol.
Pénz.
Gyakori tévhit, hogy ehhez a vállalkozáshoz nincs pénzre szükséged.
De van!
Persze töredéke a legegyszerűbb vállalkozás anyagi szükségletének. 
Viszont, ha nincs pénzed telefonszámlára, névjegyekre, néhány hasznos alapkönyvre, információs anyagra, internetre, akkor lassabban fogsz haladni, mint az, akinek van.
Ezért van szükség a tervre, mert az azt is kell, hogy tartalmazza, mennyi időt, pénz tudsz fordítani a vállalkozásod beindítására.
Gondolj csak bele, hiába van téglád, meszed (és még kitudja, mi kell a házépítéshez), ha nincs tervrajzod, mely segít abban eligazodni, hogy hol, milyen hosszan és milyen magasan kell rakni a falat, hogy megvalósuljon az álmaidban élő ház. Vagy csak rakják a téglát összevissza, majd csak lesz valahogy?
Te milyen házat szeretnél építeni?
A jó az, hogy az „emelem” annyi lehetőséget, megközelítési módot, eszközt ad munkatársai kezébe, hogy szinte bármelyik elegendő az eredményességhez, ha….(de ezt már elmondtam J)
De nem csak a nehézségekről kell itt beszélni.
Tudnod kell, hogy sok dologban könnyű a feladatod, ha úgy fogod fel.
Például, ha az emberek elhiszik, hogy jók a termékeid, szolgáltatásaid, akkor imádni fogják, hogy olcsóbban, azaz „nagyker áron” juthatnak hozzá. 
Ha még azt is elmondod nekik, hogy ezentúl, még azért is kaphatnak kedvezményt, jutalékot, hogy ezeket, a termékeket használják, pláne eredményes lehetsz.
Ha pedig valót állítottál arról, hogy miért lehet jó nekik ez vagy az a termék, szolgáltatás, és azt tapasztalja, hogy ez így van, nos, biztos lehetsz abban, hogy gyarapodott a csapatod egy reklámemberrel. Aki anyagi érdekből vagy pusztán „jófejségből”, szívesen beszél másoknak arról, hogy ő milyen jól járt, és birtokosa az információnak, hogy hol lehet ehhez a remek dologhoz a legolcsóbban hozzájutni.
Ha beindítod a hálózatodban ezt a folyamatot, szinte biztos lehetsz benne, hogy megszabadítottad magad, néhány fejfájástól.

Hazugság #4 
– Neked csak az a dolgod, hogy belépj, és Mi megépítjük majd a Te üzletedet!
Melyikünk ne látott volna olyan hirdetést a neten, mely teljesen automatán működő rendszerekről beszél, melyeket csak be kell indítani és csak termelik, termelik egyre a sok pénzt Neked?
Ez határozottan egy megnyerő ötlet.
Ki ne akarna egy kulcsrakész rendszert, mely mindent értünk, de nélkülünk csinál.
Ne hülyéskedj, viccelsz?
Nincs ilyen rendszer, vagy ha van, az nem érted, és neked fog, nélküled hasznot hajtani!
Persze, ha jobban körülnézel, találsz ilyesmit, méghozzá véleményem szerint, manapság az egyik legjobb ötlete lehet egy XXI. századi hálózatépítőnek. De: csak bizonyos folyamatok automatizálhatók. Minden rendszert a működtetőjére kell alakítani, és ehhez bizony szükség lesz rád is.
Tudod (ha nem tudod, kérdezd meg a feleséged), az automata mosógép is csak akkor képes elvégezni a dolgát, ha belerakod a piszkos ruhát, a mosószert (vízkőoldó! J), no és beprogramozod, milyen folyamatokat, milyen hőfokon végezzen el, innentől kezdve jöhet a kedvenc sorozat vagy meccs a tévében! Várjunk csak, mi lesz a kimosott ruhával a mosógépben? Ha felejtettél már egy adagot pár napra benne, tudnod kell, oltári büdös lett a ruha, és jött az új mosás. A fenébe, tehát megint csak dolgoznunk kell, ha kész a mosás, ne felejts el teregetni sem!
Látod, nem azt mondtam, hogy nincs automata mosógép, csak azt, hogy a mosáshoz rád is szükség lesz! Ne várd el, hogy az alsóvonalaidat alád építsék, vagy ha ezt ígérik, kezdj el gyanakodni!
Ez csak a mézesmadzag, mert valahogy az emberek szeretik hallani azokat a meséket, melyek gyors, munkanélküli meggazdagodásról szólnak
Gyors, könnyű, fájdalom- és kockázatmentes! (Te hány éves vagy? És még hiszel a mesékben?)
Jó, jó, tudom én is, hogy a világot az emberi lustaság viszi előre, de azt is tudom, hogy az, aki lustálkodni akar (közben meg jól élni), tett azért valamit, hogy ez így lehessen.
Az MLM-ben nem gyorsan, hanem nagyon kell meggazdagodni, mondja a bölcselet!
Maximálisan egyetértek, csupán egy kicsit kibővítve:
Az MLM-ben nem gyorsan és munka nélkül lehet meggazdagodni, hanem tervszerű, okos, kitartó munkával, hónapok esetleg néhány év alatt, de akkor nagyon!
Kicsit elkalandoztunk, térjünk csak vissza az alapproblémához.
Feltetted már magadnak a kérdést, ha ők csinálnak mindent helyetted, akkor rád miért van szükségük?
Elmondom, azért, mert belőled csak egy van!
Már hallom, na, ne, most mindjárt az jön, amikor királyfi voltál, és tüzet kértél a sárkánytól!
Pedig igazat állítok, akkor, amikor csatlakozol egy network hálózathoz, akkor azonnal egy üzlet tulajdonosává válsz. A Te üzletedben pedig, egy valóságos mlm cégnél a legfontosabb az, hogy egyedi, tükrözi az egyéniséged, Te teszed valóságossá, hitelessé mások számára.
Biztos van neked is kedvenc hentesed, zöldségesed, akivel cinkosan összekacsintva, félszavakból is megértitek egymást. Hozzá jársz szívesebben vagy egy automatához, aminek be kell gépelned: fél kiló combot kérek!
Kapcsolati marketing, referencia marketing, mondják a network marketingről sokan, nem alaptalanul. Szükség van rád, a személyedre, a referenciádra, mert ettől lesz szimpatikus sokak számára ez az üzlet, vásárlóként. Itt találnak olyan embert, akivel összekacsinthatnak, akivel félszavakból megértik egymást, akitől tanácsot kérhetnek, és kaphatnak. Ebben az üzletben a nyer-nyer felállás a lényeg.
Mit jelent ez? A vevő kiváló termékeket kap, a legkedvezőbb áron (árrés nélkül!), továbbá kap egy személyi tanácsadót, akivel mindent megbeszélhet. Azt hiszem, nem kétséges, hogy az ilyen vevő nyertesnek számít. Te pedig jutalékot kapsz a forgalomból, és ha jól végezted a dolgod, akkor egy rendszeres vásárlóval gyarapodott az üzleted, egy olyannal, aki a jövőhónapban is visszatér hozzád vásárolni.
Tehát Te is nyertél!
Összefoglalva, gyanús, ha Te nem kellesz az üzlethez, ha teljesen automatizált, ha csak be kell lépned.
Egy igazi mlm-üzletben szükség van rád, dolgoznod is kell, de ha ügyes vagy és a támogatóid is azok, bizonyos folyamatokat nyugodtan automatizálhatsz, hiszen azért vagyunk ebben a vállalkozásban, hogy ne kelljen napi 9-10 órát (vagy többet) dolgoznunk. Munkából mi beérjük kevesebbel is, mert szükségünk van időre ahhoz, hogy az itt megkeresett pénzt elköltsük.

Hazugság # 5
 - A miénk a legjobb termék a világon!
Az alábbiakban nem arról beszélek majd, hogy nem kiváló termékeket forgalmaznak az mlm-cégek, mert ez nem lenne igaz. Ez az értékesítési mód kizárja a hosszú távú sikerességet, ha nem átlagon felüliek a termékek.
A személyes ajánlás, magasabb elvárással párosul, és állandó vevőket sem lehet szerezni vacak, silány minőségű termékekkel, vagy szolgáltatásokkal.
(Ha ezt figyelembe vesszük, ebből a szempontból nyugodtan csatlakozhatsz egy évek óta sikeresen működő mlm-céghez, vagy lehetsz fenntartások nélkül vásárlója, mert már rég nem lenne, ha nem azt kapnák tőle a vásárlóik, munkatársaik, amit ígérnek. Viszont, ebből a szempontból hordoz magában rizikót egy olyan új céghez csatlakozni, mely még nem bizonyított. No, de mire van a kalandvágy a világon? Aki nem szereti az izgalmakat, az inkább bevált, évek óta működő céget válasszon! )
Óvakodj az ilyen kijelentésektől:
Ez a termék eladja magát!
Nincs más a piacon, ami hasonló lenne ehhez!
A miénk a legtöbbet fizető marketingterv a világban!
A vezetőink verhetetlenek!
Hogy miért? Mert Te nem eladó vagy! (Nem emlékszel, még a gondolattól is kirázott a hideg?)
Te az eladási üzletben vagy egy marketinges!
Mi a különbség?
Nos, számtalan szakkönyvet találsz ezzel kapcsolatban, hogy választ kapj erre a kérdésre!
Az eladás, egy kalap szamócát sem ér egy eladási stratégia, egy eladási terv nélkül!
Nem hiszed? Kérdezd meg Robert Kiyosakit! (Cashflow négyszög)
Ha átnézed, rájössz, miről lehet itt szó. „A jó kereskedő az autó illatát adja el!”
Neked azokat a valós (!) előnyöket, hatásokat kell megismertetned az ügyfeleiddel, amit Ők az ajánlatod elfogadásával szerezhetnek meg. Ne feledd, az igazi nyer-nyer üzlet csak így működhet!  A potenciális vásárlót csak egyetlen dolog érdekli, hogy Ő, maga hogy jár a legjobban.
Nos, ha ezt meg tudod neki mutatni, akkor biztos lehetsz a sikerben. Ez pedig csak akkor fog menni, ha egy olyan fület növesztesz, mely alkalmas arra, hogy meghallja, az ügyfélnek mire lehet szüksége. Ugye érted? Nem azt, hogy szerinted mi kéne neki, mit szeretnél „eladni” neki, hanem azt meghallani, hogy mire vágyik, milyen kép él a fejében arról az érzésről, amit a „terméked” hozhat neki.
Soha ne használd azt a kifejezést, hogy az általad képviselt termék sokkal jobb x-y cég termékeinél!
Jó marketingesként tudnod kell, hogy annak ellenére, hogy egy termék a legjobb (milyen szempontból?), az még nem jelenti azt, hogy abból fogy a legtöbb! Abból fogy a legtöbb, aminek jobb a marketingje! Amelyik jobban megmutatja azt az előnyt, amit azt megszerezve, a vásárló nyerhet.
Gondolj csak bele, ha megkérdeznél néhány embert, hogy tudnak-e jobb hamburgert csinálni a
McDonaldsnál, valószínűleg többségük azt válaszolná, igen. Azt hiszem ez még hihető is. Ennek ellenére a világon a legtöbb hamburgert mégis a McDonalds adja el!
Miért? Ha egy kicsit gondolkodsz, hamarosan rájössz. Tekintsd ezt házi feladatnak! :)
A profik tudják, nem az lesz a legjobb, akinek legjobb a terméke, hanem az, akinek a legjobb a marketing-rendszere!
Azért ne gondold, hogy a termék minősége lényegtelen!
A termék maximálisan ki kell, hogy szolgálja a vele szemben támasztott igényeket!
Csupán arra szerettem volna felhívni a figyelmed, hogy nem a termék adja el magát, hanem Te magad, és egy jól felépített marketing-stratégia.

Hazugság #6
 – Ha van elég hited és akaratod, az elég lesz a sikerhez!
Uh! Ez számomra az egyik legbosszantóbb hazugság a hálózati marketingben.
Mennyi, de mennyi bajt okozott a hitre való hivatkozás a történelemben!
Ez egy gonosz hazugság, amit több millió hálózatépítő munkatársnak mondanak el naponta, ha nem elég sikeresek. Hallgass több motivációs cd-t, vágd ki kedvenc autód, házad, nyaralásod képeit, ragasztgasd tele vele a lakásod, gondolkozz pozitívan, és jönni fog az eredmény. Neeeeem! Nem jön, vagy csak ritkán, és azt szerencsének hívják!
Ezekre a dolgokra szükséged van persze, de önmagában kevés! Képzeld csak el, ha van remek benzined, kiváló motorolajad, és 4 db dögös kereked, sőt állatira motivált is vagy arra, hogy autóba pattanva lerobogj álmaid tengerpartjára, és még hiszel is benne.
De valójában valami hiányzik, hogy kerek legyen a történet! Tudod, mi?
Nincs autód, amibe beletöltheted, felszerelheted, beleülhetsz, elvezetheted!
Hallgathatsz bármennyi kazettát, ragaszthatsz tucatnyi képet a falaidra, járhatsz tréningekre, előadásokra, képzésekre, lehetsz rendkívül motivált! Itt is hiányzik valami!
Állj meg, kérlek, egy pillanatra, és gondolkodj! Hogy is van ez, hogyan működnek a dolgok?
Tényleg a fanatikus hit és akarat a hiányzó láncszem a sikereidhez? Ha volna egy lapátod, és meg volna a kellő hited, akaratod, fanatizmusod, akkor gyorsabban áshatnál ezzel a lapáttal, mint egy buldózer?
Ha olyan rendszered van, mely eredménytelenebb, és ha hatástalanabb eszközökkel dolgozol, elég lesz-e a sikerhez, ha egyre és egyre keményebben dolgozol? Lesz-e ehhez elég hited, kitartásod?
Nem fáradsz-e bele, nem őröl-e fel az olykor sziszifuszi, kilátástalannak tűnő és kevesebb eredménnyel kecsegtető munka? Miért kéne így tenned? Azért, mert a felső vonalad ezt mondja? Persze tudom, miért akarna neked rosszat, hiszen anyagilag is érdekelt sikereidben. Miért mondana olyat, ami nem segít igazán? Sajnos az igazság prózai és egyszerű, mert nem tud jobbat! Mert ő sem birtokolja a tudást, neki sincs rendszere! Tudom, ő megcsinálta, csak az a kérdés, hogy hogyan? Emberfeletti erőbedobással, kitartással?
Másolható-e az, amit ő csinált vagy csinál?
Mert egy igazi marketing-rendszernek ez a lényege, mindenki számára végezhető, különös képességek nélkül! Ha jó a rendszered, onnantól kezdve csak az a kérdés, hogy a munkatársaid ténylegesen elvégzik-e nap, mint nap a meghatározott feladatokat?
No, ehhez kell majd a hit, az akarat, de valódi értékesítési rendszer nélkül, csak ezekkel, nem fog menni!
Ha van működőképes, mindenki számára működtethető rendszered, van hited, akaratod, hogy céljaid elérd, és ezek kellő hajtóerőt adnak ahhoz, hogy rendszeres munkára bírd magad, rövidesen meglepő dolgokat fogsz tapasztalni, hálózatod növekedésében.
Javaslom hát, hogy egyelőre hagyj fel a hit iránti aggodalmakkal!
Kezdd el feltérképezni a piacot! Keresd meg azokat a réseket, melyeken beférsz, melyeken eljut ajánlatod az emberekhez. Dolgozz ki egy olyan módszert, rendszert, információs bázist, mely mindenki számára azonos lehetőségeket teremt. Add munkatársaid kezébe, hogy ők is továbbadhassák, így hozhatsz működésbe egy marketing és értékesítési rendszert, ahol a fogaskerekek egymásba kapcsolódva hajtják a kerekeket. Annak a járműnek a kerekeit, melyen mindnyájan utaztok, így közösen, csapatban tevékenykedve haladást teremtve!
Mikor ezt megértettem, létrehoztam a saját rendszeremet és elkezdtük használni, annyira megmozdult az üzletem, hogy nem győztem! De ezzel nem volt baj, mert a rendszer ebben is segített.
Hiszen nem kellett, hogy mindent magam csináljak, mert egy csapat ereje a csapatmunkában van, nem pedig az egyének tehetségében!
Hány és hány csapat volt életképtelen a benne lévő zsenik egyénieskedése miatt.
És hány CSAPAT győzte már le a sztárok csoportját, mert nem voltak azok képesek csapatként működni!

Hazugság #7
 - A már bevált rendszert le ne cseréld semmiképpen!
Tehát, ha jól értem, ha törik, ha szakad, használnod kell a régi jól bevált, olykor már berozsdásodott rendszert, mely az idők során megkopott, torzult, telis-tele van hibás, már rég nem működő technikákkal? Nos, rossz hírem van. Biztosan állíthatom, ha így cselekszel, kudarcra vagy ítélve.
De nem csak én állítom ezt, hanem kutatások is, melyek azt az eredményt hozták, beleértve az amerikai mlm-vállalatok éves beszámolóit is, hogy a hálózatépítők 1-2 százaléka tesz szert jelentős jövedelmekre, míg a 97 százalékuk soha nem ér el jelentős nyereségeket az üzletépítés során
Ez kiábrándító? Én inkább kijózanítónak mondanám!
Viszont, ezek a statisztikai adatok szilárd bizonyítékát adják annak, hogy szükségtelen olyan stratégiákat, technikákat tanítani és használni, ami az emberek csupán kis százalékánál működőképes.
Vagyis, ha Te azzal a rendszerrel kívánsz dolgozni, ami valaha, valakinek sikert hozott, kb. annyi esélyt adsz magadnak, mintha egy tűt keresnél a szalmakazalban.
Ennek tükrében, kétségbe kell vonnom néhány beidegződött megállapítást:
1." A siker nem az eladásokban rejlik."
De igen! Csak nem Neked kell lenned az eladónak, viszont az eladást Neked kell elősegíteni, támogatni, információ áramoltatással, tájékoztatással, marketing-ötletekkel!
2. "Ha nem jársz előadásokra, tréningekre sikertelen leszel!"
Ezek önmagukban nem garantálják a sikert, főleg azért nem, mert a statisztikák szerint, rendkívül kisszámú kollegánál működő „sikerelméleteket” tanítanak, erőltetnek itt. 
A rendezvények valódi értéke az együttlét, hasonlóan gondolkodókkal. 
Együtt lenni olyanokkal, aki felfogták, ha maguk nem veszik kézbe sorsuk irányítását, mások fogják életüket irányítani, és nagyon valószínű, hogy ezt majd (már) saját maguk érdekében teszik. A rendezvényeken alakulnak meg az ütőképes csapatok, melyek képessé válhatnak arra, hogy hatékony szereplőivé váljanak az mlm-nek. 
Továbbá ezek a rendezvények arra valók, hogy elismerjük, megünnepeljük egymás kisebb-nagyobb sikereit.
3. "Ha nem használod a tréningeken megtanulható módszereket, ne számíts növekedésre"
(Erről már beszéltem, írtam ,bocs :)) Nem tudom, megtanulhatok-e biztonságosan, városi autósként közlekedni Massatól, Hamiltontól vagy akár Alonsotól? Pedig nekem először jogosítványt kell szereznem a mindennapi életben, hogy eljuthassak később a Forma 1 világába. Úgy vélem, tendenciákat, aktuális, mindenki számára működtethető cselekvési terveket kéne megtanulni az ilyen tréningeken.
4." Ezt az üzletet bárki meg tudja csinálni."
Bárki, aki hajlandó megfizetni az árát, aki hajlandó tanulni, tanítani, cselekedni, képes csapattaggá válni és csapatot építeni! Bárki, aki még nem felejtette el álmait, aki képes elképzelni a sikert, és aki improvizatív annyira, hogy összeállítsa a maga, és csapata számára működő rendszert!
5. "Az ügyes reklámfogások, túlzó tulajdonságok bemutatása fellendítik az üzletet."
Szerintem a jó marketinges igazat állít az általa képviselt, termékekről szolgáltatásokról. Képes arra, hogy megmutassa az ügyfél számára előnyös tulajdonságait ajánlatának.
 Túlzó állítások helyett érzéseket tud közvetíteni arról, amit a kuncsaft akkor fog érezni, ha megszerzi magának azt, amit ajánl neki. Képes alázatosnak lenni az ügyfél és munkatársai iránt.
6. "Elég, ha nagyon akarod, ha van sziklaszilárd hited."
Nem elég! Kell még egy csomó más is. (Fentebb olvashattál róla) De meggyőződés, hit és elszántság vagy akarat hiányában ne is számíts sikerekre!
7. Mindenkinek beszélned kell az üzletedről, vagy a kezébe kell nyomnod egy prospektust, akivel csak találkozol, aki keresztezi az utad, aki egy méteren belül jön hozzád
Igen, abban az esetben, ha meg akarod magad utáltatni a környezetedben, ha meg akarod gyűlöltetni az emberekkel azt a vállalatot, amit képviselsz, és azt az értékesítési rendszert (mlm), ami a világ egyik leghatékonyabb rendszere! Egy ügyes marketinges „csupán” szóba elegyedik a hozzá közel menőkkel, sőt ő maga megy közelebb. Beszélget, információkat gyűjt, sokat kérdez, mert tudja, így ő irányítja a beszélgetést. Tekintsd ezeket információszerző beszélgetéseknek. Később kell hasznosítanod a megszerzett infókat!
Kérlek, ne használj ócska használhatatlan technikákat ehhez a modern, előremutató vállalkozásformához!
Az „üljünk le valahol egy kávéra” találkozók, családi bemutatókra, előadásokra citálások helyett, teremts olyan közeget, lehetőséget, hogy az érdeklődők akarjanak hozzád jönni, megtudni, megismerni, megszerezni ajánlatod tárgyát!
Jegyezd meg: az emberek soha nem akarják azt tisztaszívvel, amit rájuk kényszerítenek!
Meg kéne, tanuljuk, hogy ez már réges-rég nem a toborzás üzlete!
Bár a motivációs beszélgetések többsége erről szól, pedig olyan ez, mintha azt mondanád a fuldoklónak, ha rosszul vagy, igyál egy pohár vizet!
Ha a cselekvési terved nem képes számba venni azt, hogy az embereknek mire van szüksége, olyan leszel, mint az egyszeri parasztember, aki a szarva közt keresi a tőgyét! El tudnád adni a világ legjobb ízű hamburgerét, ha senki nem lenne éhes, vagy inkább, ha senki nem menne vásárolni?
Lehet zseniális terméked, gyönyörű üzleted, lehetsz a legjobb eladó, ha nem jön be senki a boltba. De az sem fog menni, hogy Te magad tuszkolod be a vevőket a boltba!
Akkor mitől lesznek „éhesek” a Te vevőid? Eláruljam? Ha megoldást keresel az Ő problémáikra!
Ha be tudsz csatlakozni abba a beszélgetésbe, ami a fejükben zajlik, ha megoldást találsz az őket perpillanat foglalkoztató kérdéseikre!
(A nagy rohanásban nincs ideje még enni sem? Csak egyetlen pillanatra kell lassítania! Guruljon gyorséttermünk ablakához, és mire levenné a gázról a lábát, már szájában érezheti azt a csodálatos ízt, amit csak egy lávakövön sütött hamburger adhat!
Adjon egy piros lámpányi időt gyomrának!)
Mit gondolsz? Működhet a dolog?
Ha ehhez teremtesz egy rendszert, akkor a legfontosabb funkciója az lesz, hogy az értékes idődet, minőségi, azaz a termékeid, szolgáltatásaid iránt fogékony ügyfelekkel tárgyalhatsz!
Ne toborozz! Kutass, szűrj, keresd azokat az embereket, akiknek a problémájára „orvosság” lehet ajánlatod! Egy jól hangolt szűrőrendszer automatikusan elvégzi a dolgát, és Neked rendezi megfelelő sorba az ügyfeleket! Olyan ez, mint egy jó automata gépsor, elől berakod a nyersanyagokat, a végén pedig kijön az eredmény! És ezt elvégzi számodra, naponta, sőt nap, mint nap, neked egyetlen feladatod van, biztosítsd a nyersanyagot!
Sajnos a legtöbb hálózatépítő annyi időt pazarol el az esztelen kutatással, hogy azt mondja, nincs igazán ideje az „eladásra”. Pedig azt valószínűleg Ők is tudják, amit már korábban említettem, hogy soha, senkinek nem fizettek még ki egyetlen fillér jutalékot anélkül, hogy gazdára talált volna egy-egy termék.
Amint kidolgozol egy hatásos értékesítési rendszert, azonnal megduplázhatod a teljesítményed!
Jól hangzik?
Van ennek a fajta pozicionálásnak még egy jelentős haszna, a siker élménye. Mire gondolok? Arra, hogy pszichológiailag sikerélményt okoz valamire rátalálni,ahelyett hogy ránk erőltetnék azt. 
Ha a vevő talál rád, már ez megalapozza az Ő szempontjából a nyertes üzletkötés lehetőségét. 
Abból neki semmi öröme nem származik (első látszatra), ha Te találsz rá, sőt… fordítva!
Ha Ő talál rád, több tiszteletre számíthatsz, ha jól építetted fel az értékesítő, azaz marketingrendszered . A szemében szakértő vagy, olyan aki megbízható információkkal szolgálhat, nem pedig olyan, mint az a tegnapi porszívó ügynök, aki csak azért csengetett be hozzá, hogy rásózzon egy méregdrága pórszívót!
Aki toboroz, az házal, és csak a nyereség érdekében akar eladni valamit. Aki megoldásokat kínál, az szakértő, az segít, tanácsokat, ajánlásokat ad egy probléma megoldására!
Érted Te ezt? Én nem! Meg a gravitációt sem, pedig az is működik!
A vevők nem tisztelik a „házalókat”, nem gondolják őket megbízható információk hordozójának, és maguk, semmiképpen nem szeretnének házalók lenni.
Bármelyik „emelemes”, aki kimegy az utcára, az üzlete elé kiabálni, hogy mindenki hülye, aki nem jön be hozzá vásárolni, ne csodálkozzon rajta, ha nem veszik majd komolyan, és házalónak nézik.
Ez bizony súlyos probléma abból a szempontból, ha munkatársakat is szeretnél találni, akikkel együtt szintén többszörözheted az üzleted, és bevételeidet.
Számukra mindenegyes cselekedeted, mely ezzel a munkával kapcsolatos, példaértékű, azaz azt mutatja, mit kell itt csinálni! Viszont, ha ezzel Ő nem tud azonosulni, ha nem tudja magát ebbe a szituációba beleképzelni, vagy ami gyakoribb, nem tartja magát erre képesnek…véged van, belőle nem lesz munkatárs, az biztos. 
Mikor végre a konok fejemmel ezeket a dolgokat megértettem, szinte egy pillanat alatt elkezdett működni az üzletem. Persze folyamatosan kellett dolgoznom rajta, az új ötletek, marketing stratégiák kitalálásával, de hónapról hónapra duplázódni kezdett, mind a forgalmam, mind pedig a szponzoráltjaim száma.
Elkezdtek igazán jó emberek érkezni a hálózatomba, elkezdtem nekik is megtanítani a technikát, a marketing rendszert, és mivel másolhatóvá tettem, nekik is működött.
Ugyanaz a technika, náluk is ugyanazt eredményezte, sikert. Havonta Ők is szponzoráltak 5-10 embert, az üzlet elkezdett izgalmas lenni.Te nem szeretnéd, hogy fusson az üzleted? Hogy a hálózatod jövedelmet termeljen Neked, attól függetlenül, hogy alszol illetve ébren vagy éppen?
Figyelj! Amikor elkészítesz egy értékesítési rendszert, mely képes eszközként mások kezében is működni, több lesz a pénzed, és lényegesen kevesebb a stressz az életedben, mintha a meleg piacról próbálnál, toborzással bevételt produkálni.
Te is és a munkatársaid is élvezni fogják a munkát, a növekedést. A csapattagok örökre hálásak lesznek neked, hogy kezükbe adtál egy olyan eszközt, mellyel Ők is sikeresek lettek.
Apropó, hála! Sok felsővonal azt hiszi, alsóvonalaiknak kötelező hálásnak lenni nekik azért, mert megismertették velük ezt a lehetőséget. Szeretnék szólni, Te ne dőlj be ennek!
A lehetőségért az anyacégednek, annak létrehozójának, üzemeltetőjének legyél hálás!
Szeresd és tiszteld a termékeket, melyekkel kereskedhetsz!
Felsővonaladnak azért a marketing rendszerért legyél hálás, melyet a kezedbe adott, melyet megtanított Neked, hogy Te is képessé válj a sikerre!
Légy neki hálás egész életedben ezért! Köszönd meg a segítségét naponta azzal, hogy működteted, továbbadod a rendszert.
Ha rám hallgatsz, megfontolod, nyitott gondolkodással átértékeled a Hálózati marketing 7 legnagyobb hazugságát, hogy ne válj áldozatává, másokhoz hasonlóan!
Add tovább az ezekkel kapcsolatos gondolatokat, amennyiben egyetértesz velük, hogy megóvjunk sokakat attól, hogy fejjel a falnak rohanjanak, önként és dalolva!
Ezzel a tisztességes megélhetésünket biztosító iparágnak, az MLM-nek is tartozunk. Ne kapjanak az emberek torz képet róla, még akkor sem, ha maguk nem találják meg a helyüket az ilyen rendszerekben!
Remélem, élvezted ezt a könyvet, de azt még jobban, hogy kaptál néhány hasznos gondolatot, és talán néhány bilincstől is megszabadított Téged!
Ha még csak érdeklődsz a hálózatépítés iránt, akkor fogadj meg néhány összefoglaló tanácsot:
- A Multi Level Marketing egy eladásorientált üzletág, melyben nem a hálózatépítők feladata az eladás. Ők csak elősegítik, generálják a forgalmat azzal, hogy ajánlataikról információt áramoltatnak jövendő ügyfeleikhez.
- Ez egy olyan iparág mely akkor igazán hatékony, ha olyan eszközöket használ, mely mindenki számára működik és működtethető.
- Az eredmények eléréséhez, minden ember rendelkezik megfelelő képességekkel, mégsem lesz mindenki sikeres benne.
- Az ebben az iparágban forgalmazott termékek, többnyire kiváló minőségűek, de nem képesek arra, hogy magukat adják el!
- Hiába van elég hited, kitartásod, prémiumkategóriás terméked, ha nincs hozzá egy átgondolt, rendszerbe állított marketingstratégiád, amit megtanítanak neked megfelelően alkalmazni, akkor nem leszel eredményes. (Emlékszel az orosz favágóra, aki megszerezte a legújabb láncfűrészt, hogy megnyerje a versenyt, de nem volt vele eredményes, mert nem tanították meg neki, ha fát akar vágni vele, be kell rántania a motort!)
- Olyan emberhez csatlakozz, aki rendelkezik rendszerrel, aki maga is azt használja, és továbbadja másoknak. Akiben látod az erőt ahhoz, hogy együtt sikeresek legyetek.
- Ne a legendákat figyeld, ne a hangzatos történeteket, hanem keresd meg azokat a csoportokat, melyekben fellelhető, melyeknél működik a rendszer!
- Az MLM igazi csapatmunka, ahol együtt tevékenykedve érhető el a siker!
Sok sikert kívánok Neked az értékesítési rendszered kialakításához! Másra nem lesz szükséged, ha tényleg megcsinálod, és a siker nem marad majd el!

Ann Sieg Networker



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése